Most, hogy a „közszolgálati” rádióban Orbán ismét úgy beszélt félre, ahogy csak a legkeményebb bűnözők szoktak, üzennék neki két dolgot.
Sajnálatosnak tartom, hogy lógott az általános iskolából, s a kimaradt anyagot azóta sem pótolta.
Nem tanulta meg, mi az a metonímia, a névcsere. Máskülönben ismerné a rész-egész viszony felcserélésének (szünekdokhé) törvényszerűségeit.
Amikor azt mondom, hogy Varsó elesett, akkor nem egyszerűen a fővárosra, hanem tágabban, egész Lengyelországra gondolok.
Vagy amikor azt mondom, hogy Felcsút nyert kettő-egyre, akkor nem az egész Felcsút településre, s annak minden lakójára, valamint az ott állomásozó nyaralóvendégekre gondolok, hanem szűkebben, kizárólag csak a felcsúti focistákra.
Vagyis amikor a jelentés címében Magyarország szerepel, akkor a jelentés készítője nem Józsi bácsira, Mari nénire, avagy a ma született Petikére gondolt, hanem a Magyarországot vezető, éppen regnáló politikai hatalomra.
Hogy miért?
Azért, mert a csatlakozási szerződésben nem egy megnevezett (mondjuk az épp akkori) kormány szerepel, hanem Magyarország (egészen pontosan az akkori Magyar Köztársaság).
Az EU-nak nem az Orbán-kormány a tagja, hanem Magyarország. Magyarország a nemzetközi jogi szereplő, Magyarország a szerződés jogi alanya, ám – és ez a lényeg – a szerződés betartásáért vagy be nem tartásáért mindig az adott kormány, az adott politikai hatalom (ki más?) viseli a felelősséget. Következésképpen a felelősséget mindig az adott kormányon kell és lehet számonkérni, nem Józsi bácsin vagy Petikén.
Ha azt mondom, hogy Orbán egy hazug alak, akkor ezen nem az összes magyarországi Orbán vezeték- és keresztnevet hordozó embert értem, hanem csak egyet.
Pedig sokan viselik ugyanezt a nevet, elől vagy hátul, rajta kívül. Mégis az utca embere, mondjuk ezerből ezer, pontosan tudni fogja, kit illettem a fenti jelzővel.
Ha Orbán Viktor mégsem fogná fel, felhatalmazom azokat, akik a környezetébe képesek férkőzni, hogy mondják meg neki: kizárólag rá értettem.
