Csodálatosan hülyét csináltak a Fideszből Felcsúton a Kétfarkúak (+képek)

Saját fegyverével alázzák szénné a narancspártot.

A Fidesz nemrég azzal próbálta meghekkelni a miskolci időközi választást, hogy az ellenzék jelöltjével azonos nevű kamujelöltet indított, hogy megtévessze az ellenzéki szavazókat.

Most eljött a revans ideje: jövő vasárnap Felcsúton tartanak időközi polgármester-választást, ugyanis a fél ország által Orbán strómanjának tartott Mészáros Lőrinc lemondott a falu vezetéséről, hogy teljes idejét a cégeknek szentelhesse.

A Fidesz ki is jelölte a gázszerelő tervezett utódját egy bizonyos Mészáros László személyében, azonban a Kétfarkúak botot dugtak a küllők közé, és úgy döntöttek: elindítanak egy szintén Mészáros László nevű jelöltet, akit azóta hivatalosan is nyilvántartásba vett a választási iroda.

Orbán szülőfalujában már ki is kerültek a jelöltek plakátjai, és hogy még szebb legyen a történet: a Kétfarkúak

„Az Igazi Mészáros László”

néven hirdetik a saját jelöltjüket, akinek ráadásul megszólalásig a Fidesz képi- és színvilágát idéző plakátokat gyártottak.

A hatalmas trollkodásról Kovács Gergő pártelnök osztott meg egy fotót vasárnap este:


.

Mutatjuk nagyban is:

NYF-kommentár: Fideszes legyen a talpán, aki ezek után tudni fogja, kire „kell” szavaznia. Nagyot nevetnénk, ha jövő vasárnap a Kétfarkúak behúznák Felcsútot!

Add tovább cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek