Orbán zsebellenzéke, az MSZP is megérkezett Tusványosra

A szocialisták megszolgálják a fizetésemelést, amit a Gazditól kaptak.

Tusnádfürdőre ment gazsulálni az MSZP: a hírhedt Orbán-kinyilatkoztatások helyszínére többek között Ujhelyi István EP-képviselő, Harangozó Gábor elnökségi tag és Molnár Zsolt budapesti elnök látogattak el.

A Fidesszel évtizedek óta mutyizó szocialista oligarcha Puch László lapja, a Népszava szerint azonban a szocialisták ezzel „nem legitimálják Orbán rezsimjét”, hiszen „épp csak benéznek Tusnádfürdőre, majd mennek is tovább”.

A szocialista delegáció Tusnádfürdőn találkozik az orbánista Szabadegyetem szervezőivel, valamint határon túli ifjúsági szervezetekkel, polgármesterekkel.

A százmilliós kormányhirdetésekkel kitömött Népszava büszkén jelenti azt is, hogy a szocialistáknak „eszük ágában sincs hozzányúlni a határon túliak szerzett jogaihoz” (értsd: az Orbán által hatalmi okokból megadott szavazati joghoz), valamint támogatják az RMDSZ autonómiatörekvéseit is.

Az Amerikai Népszava (amelynek semmi köze a Puch László-féle hazai Népszavához!) sarkos véleményt fogalmaz meg az MSZP húzásáról, a lap szerint, idézzük:

„Ez nyilvános elismerése annak, hogy a Fideszen kívül nincs élet. Ha valamit akarnak, ahhoz a Fideszen keresztül vezet az út.

A fideszes táborban résztvevő fideszes külhoni “ifjúsági” szervezetek számára is azt üzenik, hogy elismerik a Fidesz fennhatóságát fölöttük és saját maguk fölött is.

Tóth Bertalan legitimálja a Fideszt, és legitimálja Orbánt, mint a nemzet egységes és megbonthatatlan vezérét, és nyilvánosan aláveti magát a Fidesznek. Az MSZP ezzel nyilvánosan belépett a Fidesz holdudvarába, Orbán vazallusa, s azzá tesz másokat is.”

(Az Amerikai Népszava teljes cikkét itt találod, érdemes elolvasni)

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek