Életveszélyesen megfenyegették a 22 éves Mészáros Lucát, ügyvédet kellett fogadnia

Mi is beszámoltunk az óvónőnek készülő, 22 éves Mészáros Luca történetéről. A lány a választások másnapján fakadt ki egy hosszabb írásban a közösségi oldalán.

Luca érzékletesen leírta, milyen nehéz egy fiatalnak érvényesülni a mai Magyarországon, és miért gondolkodik azon, hogy elhagyja az országot. Posztját akkor több tízezren osztották meg. (Ha lemaradtál róla, itt találod.)

Mészáros Luca most a zoom.hu-nak adott interjút, amelyben elmondta: az elmúlt napokban

beszólások és fenyegetések tömegét kapja

ismerősöktől és ismeretlenektől is, akik – vele ellentétben – nyilván nagyon meg vannak elégedve a fantasztikus magyarországi lehetőségekkel.

Bár Luca a posztját nem politikai megnyilvánulásnak szánta (azt sem árulja el, kire szavazott) mégis jellemző, hogy a Fidesz-hívek rögtön a „felbérelt ellenzékit” látták meg benne.

„Nem az a baj, hogy sokan nem értenek velem egyet, hanem az, ahogyan kifejezik ezt” – mondta a portálnak, hozzátéve:

„az elmúlt egy hétben több fenyegetést is kaptam.”

Majd részletezi is: „Hétfőn egy kézzel írt levelet hagytak nekem címezve az iskolám melletti kávézóban, amelyben pocskondiáznak. Emellett egy Facebook-csoportban szervezkednek, hogy a Facebook-oldalamat lepontozzák. Egy távolabbi ismerős pedig elindított rólam egy újabb álhírt. Ez egy undorító történet, kezd a helyzet elfajulni, így már ügyvédet is fogadnom kellett. (…) Gyakorlatilag kezdem a testi épségemet is félteni.”

Végül azt mondja: „Az elmúlt egy hét ellenséges reakciói arra sarkallnak, hogy elmenjek innen.”

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Kapcsolódó cikkünk:

Torokszorító posztot írt egy 22 éves lány a Fidesz győzelme után – Ezrek osztják meg a sorait

 

Valódi Hírek