Gyurcsány: A lefújásig küzdeni fogunk a Fidesz ellen!

A Demokratikus Koalíció vasárnap este hét óráig kampányol, addig egy pillanatra sem áll le – jelentette ki a párt elnöke szombati sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a lefújásig küzdeni kell, és ők küzdeni is fognak.

Az újpesti piacon kampányoló pártelnök azt mondta: érezni a változás szelét. Budapest a magyar történelemben sokszor, például 1848-ban vagy 1956-ban is utat mutatott az országnak – tette hozzá.

Az, hogy a főváros ennyire a változás mellett áll, nem csak irányadó az országnak, de bátorítja is azokat, akik még nem döntötték el, hogy milyen holnaputánt akarnak – fogalmazott.

Ismertette, hogy péntek késő estig eredménytelenül tárgyaltak az LMP-vel.

A DK korábban két helyen lépett vissza az LMP javára, az LMP csak egy helyen a DK javára, ezért azt kérték, hogy most a másik párt léptesse vissza két jelöltjét, cserébe azért, hogy a Demokratikus Koalíció visszalépteti egyik politikusát – közölte.

Az LMP nem fogadta el az ajánlatot, pedig még ez is rendkívül szűk körű megállapodás lett volna, mert az lett volna a helyes, ha legalább 15-25 körzetet érintő megállapodást tudtak volna kötni – értékelte a helyzetet a politikus.

Hozzátette, hogy tudomása szerint az MSZP is tárgyalt az LMP-vel, de azok a megbeszélések sem vezettek eredményre, az LMP „hajthatatlansága és rugalmatlansága miatt”.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy

az LMP-nek szombat délelőtt 11-ig volt ideje arra, hogy ne akadálya, hanem előmozdítója legyen a kormányváltásnak.

Ha csak egyetlen választókerület elmegy az LMP miatt, akkor nem fogják tudni megmagyarázni a szavazóknak, hogy fontosabb volt számukra saját pártjuk ügye, mint a kormányváltás

– jelentette ki.

Bármennyire is imádja a Kétfarkú Kutya Párt szarkazmusát és lelkesedett a Momentum Nolimpia-kampányáért, lejárt a köztük való versengés ideje – mondta Gyurcsány Ferenc.

A DK elnökével készült mai interjúnkat pedig itt találod:

Gyurcsány Ferenc: Budapesten nagyon meg fogjuk verni a Fideszt és a Jobbikot! (+videó)

 

Valódi Hírek