Ennyi volt: Az LMP rögtön visszautasította Karácsony Gergely ajánlatát a visszalépésről

Pár óráig élt csak a remény, hogy lesz itt valami normális megállapodás.

Kedden az MSZP-P nevében Karácsony Gergely ajánlatot tett a kispártoknak a kölcsönös visszalépésekről.

Karácsony azt a javaslatot tette az LMP-nek és az Együttnek, hogy az MSZP-P visszalép 4 helyen (Csepel, a Belváros, Gödöllő és Szekszárd), cserébe az említett pártoktól azt kéri, hogy lépjenek vissza az összes olyan helyen, ahol nincs esélyük, és rontják a kormányváltás esélyét.

Ez egy méltányos ajánlat volt Karácsony részéről, hiszen enélkül ezek a kispártok nyilvánvalóan egyetlen körzetben sem tudnának egyéni képviselői helyet nyerni. Így pedig kapnának 4 darab, jó eséllyel megnyerhető mandátumot.

A remény csak néhány óráig élt, kedd este ugyanis az LMP részéről Ungár Péter visszadobta az ajánlatot.

Ungár Péter

Ungár a hivatalos Facebook-oldalán ráadásul Karácsonyt vádolja azzal, hogy nem akar kormányváltást, miközben napnál világosabb, hogy az LMP játszik csak a töredékszavazatokra és a kampánypénzre.

(Index nyomán)

NYF-kommentár: Nagyon csúnya arcra esés lesz ebből nektek, Petya. A saját szavazóitok fognak megbüntetni titeket, és átszavazni az esélyes jelöltre. Mert ők kormányváltást akarnak az országban, nem pedig melegedőt meg frakciópénzt nektek. SOHA TÖBBÉ LMP!

Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson!

 

Valódi Hírek