Belviszály a Jobbikban: Nyilvánosan nekiment a Jobbik szóvivőjének a párt alelnöke

Pattanásig feszült a helyzet a Jobbikban: a „cukisodásként” emlegetett középre húzást nagyon nehezen viselik a párt véres szájú radikálisai.

A párt szóvivője, Mirkóczki Ádám a napokban interjút adott a hvg.hu-nak, amelyben egyebek mellett azt mondta a Jobbikról:

„Vona Gábor már 2012 körül nyíltan beszélt a pártban arról, hogy mi az utunk, és hogy aki náci romantikára vágyik, az csináljon magának másik pártot. Ezen mind végigmentünk, de voltak, nem kevesen, akik nem tartottak velünk. A nagy részük magától kilépett. De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.

balra: Mirkóczki Ádám, Jobbik-szóvivő, jobbra: Toroczkai László, Jobbik-alelnök

Hétfőn erre reagált Toroczkai László, aki a párt egyik legszélsőségesebb figurája (korábban például Gyurcsány Ferenc megöléséről ábrándozott), ugyanakkor a mai napig a Jobbik alelnöke.

Toroczkai nyíltan szembefordult saját pártja szóvivőjével, és azt írta ki a 127 ezres Facebook-oldalára:

„Mirkóczki Ádám szóvivő nem az én nevemben mondta az alábbiakat:
>>De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.<<„

NYF-kommentár: A politikai álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér, ha 2 héttel a választások előtt nyíltan egymásnak esik egy párt két vezető figurája. El kellene végre dönteni, fiúk, hogy nácultok vagy cukiskodtok, a kettő együtt nem megy.

Valódi Hírek