A Fidesz pont olyan, mint egy megszálló hadsereg. Mondjuk, mint egykor az oroszok. Akivel erről nyolc ilyen év után vitatkozni kell, azzal nem érdemes beszélgetni másról, mint nyaralásról, főzésről, időjárásról, bár szerintem velük arról sem.
Minden pozíció, pénz, törvény az övék. Övék a média nagy része, övék az információ – övék minden. Ilyen totális erőfölény csak diktatúrákban megvalósítható. Tetejébe ez az óriási túlhatalom egyetlen ember kezében összpontosul, ami megsokszorozza a bajt.
Akkor mégis miben bízhatunk?
Április nyolcadika esélyeit most félretéve, többet kéne beszélni a Fidesz bukása után időkről, ha másért nem, a remény ébrentartásáért. Muszáj hinnünk ebben. Mindenekelőtt arról kéne beszélni, hogy nagyon súlyos, kikerülhetetlen kérdésekre nem lesz kristálytiszta jogállami megoldás.
Sajnos sok ilyen van. Mi legyen az Orbán-család lassan csillagászati vagyonával, Lázár János spórolt pénzéből épített kastélyával, az Alkotmánybíróság embereivel, az MTI, az M1, a Kossuth rádió: a hazugsággyárak vezetőivel?
Na és legfőképp, mi legyen Polt Péterrel, amíg nem születik meg az elmozdításához szükséges kétharmados parlamenti többség? Ő a rendszer második embere, Orbán Viktor és a diktatúra első védővonala, ezért vele egy új hatalom semmilyen módon nem élhet együtt.
Tőle függ, milyen ügyekben indul nyomozás és ki kerül bíróság elé – azaz, a hatalom emberei közül senki. Vagy abban bízzunk, hogy aki képes volt a demokratikus rend ellen fordulni, az, ha választás elé állítják, egykori gazdáját is hajlandó lesz elárulni?
Így vagy úgy, csak helyeselni lehet, hogy a DK elnökének választási ígérete között ott van Polt azonnali menesztése, valamint az oligarchák vagyonának zárolása is. Válaszként, miként az várható volt, az ellenzéki értelmiség azon nyomban megkezdte a fanyalgást.
Jóllehet, valóban fontos etikai kérdések ezek, de egyik sem lehet fontosabb annál, mint előbb-utóbb megszabadulni a diktatúrától majd utána annak egész biztosan veszedelmes utóhatásaitól is.
Íme az egyik háborgó: „Zár alá venni a fideszes oligarchák vagyonát a jogállami keretek megkerülése, ami a totális állam határát súrolja”.
„Elvárom, hogy ha valaki a demokrácia jegyében szólal fel, abban ne legyen egyetlen szilánknyi antidemokratikus és hangulatkeltő elem sem”, így egy másik szentember.
„Kétharmad kell, és pont” – ez egy harmadik vélemény volt.
Ők volnának a demokrácia Teréz anyái – jóságosak és megértők.
Itt van például ez a „kétharmad kell, és pont” álláspont. Az illető ezek szerint elvárná, hogy mi Orbán bukása után is éljünk tovább egy diszfunkcionális, eltorzult országban, míg ő maga saját felcsúti sportkombinátjában futkossa a levezető köröket. Ugyan, milyen erkölcsi alapon nyugszik egy ilyen elvárás?
A társadalom, amelynek jövőjéről ilyen ellentmondást nem tűrően döntött, nem egy képlet, amelyet vitatni is értelmetlen, hanem milliók sorsa, élete.
Na és egy demokrata beszéde miért ne tartalmazhatna, „egy szilánknyi antidemokratikus és hangulatkeltő elemet” sem?” Kiváltképp ennyire kényszerítő körülmények között? Ez olyan életidegen önkorlátozás volna, mint egy fogolynak azért nem megszökni rabtartóitól, mert megígérte, hogy nem fog.
Micsoda meglepetés, az elsőként említett kritikus értelmiséginek sem a rezsimmel van baja, hanem azzal, aki zárolná a fideszes oligarchák vagyonát. Mert szerinte az a „totális állam határát súrolná”. Hát persze, hiszen olyan becsületes úton szerezte a sok feddhetetlen üzletember!
Ő is megnyugodhat, egy új kormány és egy új főügyész két óra alatt lefoglalhatná a fideszes érdekköröknek átjátszott vagyonnak legalább a nem elrejthető részét, mint amilyen ez a fotón látható visegrádi Tiborcz-szálloda is, és egy karcolás nem esne az igazságon.
Bruck András
Abba kéne hagyni ezt a demokratikus pipiskedést: a Fidesz háborúban áll a saját nemzete ellen, és háborúban nem lehet a béke eszközeivel harcolni, győzni pedig végképp nem.
Jogállam, igazságszolgáltatás, számonkérés – normálisan könnyen áttekinthető és érvényesíthető fogalmak. De hol van itt jogállam, így a másik két fogalom is szürke zónába került. Ott viszont a törvény betűinek már nem kell kötelezően iránymutatónak lenniük.
Erre utal a jeles nemzetközi jogász Hurst Hannum is: „Vannak dolgok, amelyek egész egyszerűen túl fontosak ahhoz, hogy a jogászokra bízzuk őket.”
És én inkább neki hiszek, mint azoknak, akik mániákusan ragaszkodnak az országnyomorító törvényekhez. Belőlük hiányzik a zsarnokságtól megszabadulni akaró társadalom elemi igényének tisztelete. Ugyan miért kéne majd tehetetlen csecsemőként várnunk, amíg az idő és a talán soha többé el nem érhető kétharmad zöldre váltja az ellenzéki értelmiség szemaforját?
Ez abnormális. Mintegy negyven kétharmados törvény korlátozza majd az új hatalom kormányzási képességét, betartásuk lényegében értelmetlenné tenné a kormányváltást.
A demokrácia Teréz anyái az elmúlt nyolc évben többnyire igyekeztek lőtávolon kívül maradni, úgyhogy nem volna túl férfias tőlük, ha épp a kormányváltás után jönne meg a hangjuk és bátorságuk.
Csak remélni tudom, hogyha egyszer vége lesz ennek, nem sok beleszólásuk lesz a dolgokba, mert ezerszer inkább éljünk egy nem makulátlan eszközökkel visszaszerzett demokráciában, mint egy tökéletesen kivitelezett diktatúrában.
Bruck András (Facebook)
