Gyurcsány: „Ne a magyarok fizessék az ukránok 200-300 ezres nyugdíját!” (+videó)

Kemény beszédben jelentette be a DK elnöke, hogy aláírásgyűjtést indítanak az ukránok és oroszok csalással felvett nyugdíja ellen.

Gyurcsány Ferenc úgy kezdte: azt a hatalmat, amely a vele szemben állókat börtönbe csukatja, amely az ellenzéket pénzügyi eszközökkel próbálja meg tönkretenni, azt diktatúrának hívják.

Épp ezért Orbánékkal nem lehet kiegyezni, egyetlen dolog maradt: a harc.

Hangsúlyozta: Nem lehet a diktatúrával úgy szembefordulni, hogy közben a diktatúra képviselőivel kedélyesen parolázunk, közös színpadra állunk, sem itthon, sem Tusnádfürdőn. – utalt Szél Bernadettre.

De nem lehet a diktatúra ellen úgy sem harcolni, hogy közben a diktatúra egész oldalas hirdetéseit közöljük pár tízmillió forintért – tette hozzá.

Majd arról beszélt: a helyben lakás nélkül, etnikai alapon megadott állampolgárság egy sor igazságtalanságnak a forrása, és ebben a társadalom többsége a DK-val ért egyet. (Erről pont tegnap látott napvilágot egy kutatása szerk.)

Gyurcsány azt kérte a határon túli magyaroktól: ne vonják kétségbe a Magyarországon élők önrendelkezéshez való jogát, vagyis hogy azok döntenek a saját sorsukról, akik a döntés következményeit viselik.

A DK elnöke elmondta: pár napja az ukrán határnál járt, ahol ordító szegénységgel találkozott. Mégis azt látta, hogy vannak települések, amelyek lakossága másfél-kétszeresére nőtt, mert tömegesen költöznek oda emberek.

Kiderült, hogy az elmúlt években ukrán állampolgárok tízezrei jelentkeztek be a határ menti településekre, hogy a sajátjuknál sokkal bőkezűbb magyar nyugdíjat felvegyék. Nem ritka a

200-300 ezer forintos nyugdíj,

mivel elegendő egy végzettséget igazoló papírt hozni (ezek többsége hamisítvány), valamint egy korábbi ukrán munkaviszonyról szóló papírt hozni (ezek többsége szintén hamisítvány).

Gyurcsány elmondta: az ukrán határ mellett járva találkoztak olyan házzal, ahová több mint 100″ukrános” volt bejelentve. Erre helyi biznisz épült: egyes lakástulajdonosok havi 10 ezer forintért megengedik a papíron való bejelentkezést a házaikba.

Ez a törvények szándékos, rosszhiszemű kijátszása,

amiről tud a hatalom, sőt bátorítja, mert a mi pénzünkön vásárol magának szavazatokat – húzta alá.

Épp ezért a DK napokon belül aláírásgyűjtésbe kezd, hogy megszervezzék annak a többségnek az akaratát, akik szerint a becstelenség helyett a tisztességnek kell uralkodnia.

Egyetért-e ön azzal, hogy ne kaphassanak Magyarországon nyugdíjat olyan orosz illetve ukrán állampolgárok, akik soha nem fizettek Magyarországon nyugdíjjárulékot?

– ez lesz a kérdés.

Itt a videó (a jobb alsó sarokban kell hangot adni):


.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek