Kósa mama 123 milliós támogatást kapott a sertéstelepre, amit csak a Jóisten tudja, miből vett

Pár napja számoltunk be róla, hogy a Debrecen környékén csak Miszter 20 százaléknak hívott Kósa Lajos nyugdíjas édesanyja megvásárolta egy sertéstenyésztéssel foglalkozó Kft. üzletrészének a felét (bővebben itt!).

A 82 éves nő bravúros üzletasszonynak bizonyult: az csak ma derült ki, hogy a korábban védőnőként, majd bölcsődei vezetőként dolgozó nyugdíjas a legjobb időpontban vásárolta fel a céget, aminek köszönhetően még pont időben, 2016 februárjára sikerült átvezetni a tulajdonszerzést.

Népszava-grafika

Így Kósa mama még be tudta adni pályázatát a sertéstelepek fejlesztésére kiírt támogatásra, amit nem sokkal később a túl sok jelentkező miatt le kellett zárni.

A nyugdíjas nő abban is szerencsés volt, hogy a 331 pályázóból kiválasztott 141 nyertes közé is bekerült, így

123 millió forintot kapott

a frissen szerzett sertéstelepe fejlesztésére.

A pályázaton legfeljebb ötven százalékos támogatásra lehetett pályázni, Kósa Lajos édesanyja ebben is ügyes volt, mert a beruházása

teljes összege 251 millió forint volt,

így majdnem a lehetséges legnagyobb elnyerhető összeget nyerte el.

(Népszava nyomán)

Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek