Bizonyíték: Már nem is titkolják, hogy Bayer Zsolt a kormány verőembere

Már a látszatra sem adnak: a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületének nagytermében tartják meg Bayer Zsolt új könyvnek bemutatóját.

Az „Ezért gyűlölnek – A Bayer-Blog” című könyv bemutatójáról, illetve annak helyszínéről a Szegedma számolt be. A cikk szerint, aki a publicista írásaira kíváncsi,

annak a kormányhivatal sajtósának, Varga Márta hivatalos emailcímén kell jeleznie, hogy szeretne ott lenni a jeles eseményen.

A rendezvényen „az érdeklődő vendégek migrációról, az ellenzékről és a mai Európáról is hallhatnak érdekességeket”, ami Bayer habitusára való tekintettel nem csoda.

Az Index érdeklődött a kormányhivatalnál, hogy kinek a kezdeményezésére tartják meg ezt a rendezvényt, szokványos-e, hogy a kormányhivatal munkájától független eseményt tartanak a hivatalos épületben.

Megkérdezték, mennyire gyakori, hogy a hivatal sajtósának emailcímén kell jelezni a részvételi szándékot, illetve, hogy nem tartják-e aggályosnak, hogy az államigazgatás és a pártpolitika/propaganda ily módon keveredik a hivatalban.

A válasz szerint „a nagyterem bérelhető, bérlése szabályozott. Szokványos, hogy a kormányhivatal munkájától független rendezvények helyszíne. A megrendelő igénye kiterjedhet a rendezvény előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokra is.”

Zárásként pedig szükségesnek érezték kiemelni, hogy

Bayer Zsolt a magyar állam által kitüntetett író, publicista.

Ami igaz is, több mint százan adták vissza a lovagkeresztjüket vagy más állami kitüntetésüket Bayer elismerése ellen tiltakozva.

Valódi Hírek