Országos razzia: Lecsapott a NAV a Roma Önkormányzat kamu megyei irodáira (+videó!)

Házkutatást tartanak az adónyomozók az Országos Roma Önkormányzat mind a 34 megyei irodájában, amelyeknek többsége a képviselők saját lakásán működött bezárásukig – számol be a RomNet.

Az ORÖ Roma Nemzetiségi Kulturális és Foglalkoztatási Módszertani Intézményhálózatán keresztül fejenként havi 450 ezer forintot juttatnak irodafenntartás, és havi 200 ezer forint megbízási díjat mentori fizetés címén azokhoz a képviselőkhöz és családtagjaikhoz, illetve segítőikhez, akik támogatták Farkas Flóriánt, illetve elősegítették, hogy Hegedüs Istvánt elmozdítsák elnöki székéből.

Az irodákat úgy hozták létre, hogy azok csak a Farkas Flóriánt és Balogh Jánost támogató képviselők lakhelyén alakulhattak meg.

Beszámolók szerint egy február végi zártkörű egyeztetésen Farkas Flórián munkatársai azt mondták, hogy március elején minden képviselő megkapja bérszámfejtés után a „fizetését”, és gondoskodnak arról is, hogy az akkor még csődhelyzet előtt állt ORÖ a Módszertani központján keresztül zökkenőmentesen fizethesse a lojális képviselőket.

Ez után többen feljelentést tettek költségvetési csalás és tartozás fedezetének elvonása gyanújával, az ORÖ jelenlegi és korábbi képviselőit, több mint 150 embert tanúként is kihallgattak. Az adónyomozók a több száz millió forint értékű gyanús szerződéseket és számlákat 2015 októberben éppen az ORÖ közgyűlésének ideje alatt foglalták le a szervezet Dohány utcai székházából.

A HírTV videója:


.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek