A Vajna-rádióban kommunista indulóval köszöntötték a Viktorokat és a Lőrinceket

Szeptember 5-e azért nagyon vicces nap, mert egyszerre ünnepelhetjük a Viktorokat és a Lőrinceket. Már ha ünnepeljük persze.

Balázsék, a Rádió1-en ezt a maguk módján oldották meg: kommunista indulót toltak a kettős névnap alkalmából – írja a 444.hu egy rádióhallgató beszámolója alapján.

„Sziasztok, reggel Balazsek a Radio1en a mai Lorinc es Orban nevnapokat A parttal a neppel egy az utunk c dallal koszontottek. 🙂 a hallgatok folyamatosan kuldik a koszonto verseket, amit beolvasnak 🙂 finoman fogalmazva alaznak :)”

Balázsék később sem vették komolyra a figurát, annak ellenére, hogy Vajnánál egyszer már kiverték a biztosítékot a CEU-ügy kapcsán. A 24.hu-nak akkor azt mondta a filmügyi biztos, hogy az ő rádiója nem erről szól, és ez a kiállás „fura” volt Balázséktól. Majd azt mondta, hogy „ezt majd megbeszéljük vele.”

Nyilván nem volt elég hatékony a beszélgetés.

A Rádió1 műsorában egyébként az is elhangzott Balázstól, hogy „minden rádióadás kísérleti adás, amit az aktuális helyzetükre alkalmazva azzal egészített ki, hogy minden adás utolsó adás is lehet.”

Valódi Hírek