Brutálisan kemény nyílt levelet kapott a Magyar Idők főszerkesztője.
Puzsér Róbert a magyar nyilvánosság egyik legellentmondásosabb figurája. Olykor képes égbekiáltó blődségeket teljes meggyőződéssel az éterbe kiáltani (pl. nőügyekben), máskor remekül fején találja a szöget.
Szerencsére most ez utóbbi esettel van dolgunk. Idézünk Puzsér nyílt leveléből, melyet a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé:
„Nyílt levél Gajdics Ottó elvtársnak, a Magyar Idők főszerkesztőjének
Kedves Gajdics elvtárs!
Ezúton szeretném megköszönni Önnek és kollégáinak, hogy a Fidesz Magyar Idők alapszervezetének aktuális szórólapján az én személyemet is népszerűsíteni szíveskedtek.
Bár bevallom, zavar, hogy az adófizetőknek ilyen szennyes tartalmat kell finanszírozniuk, ugyanakkor tagadhatatlanul hízelgő számomra, hogy már nemcsak a köztévénél vagyok feketelistán, hanem a jobboldali Szabad Nép is olyan éberen őrzi az illiberális demokrácia szellemét, hogy még a facebook-oldalamról is frissen tudósít. Gajdics elvtárs és csapata erős bástya, és még azt beszélik egyesek, hogy a Munkásőrség szelleme halott. Nos, Gajdics elvtárs és brigádja élő cáfolatai ennek az ostobaságnak.
Engedje meg ugyanakkor Gajdics elvtárs, hogy kollégája, Csépányi Balázs elvtárs nagyszerű bolsevista mozgalmi hagyományokat ápoló írása kapcsán néhány személyemet illető pontatlanságot tisztelettel kiigazítsak. Úgy gondolom, hogy a rám vonatkozó jelenlegi vádakat félretéve inkább idegbeteg, pedofil, drogos szörnyszülött mivoltomat volna érdemes szórólapjuk hasábjain leleplezniük mielőbbi lejáratásom érdekében, mert pénzéhséggel és megvásárolható véleménnyel vádaskodni egy olyan központi utasítással működő pártközlöny lapjain, ahol a magyar emberek nap mint nap tájékozódhatnak a miniszterelnök aktuális álláspontjáról, nos legalábbis nehezen komolyan vehető.
Soha nem volt titok, hogy az általam gyártott médiatartalmakból élek, ahogy az sem, hogy amióta újságíró vagyok, több időt töltöttem állás nélkül, mint állásban. Ez alatt a tizenhárom év alatt eltávolítottak jobboldali és baloldali orgánumoktól egyaránt – valamennyi esetben kifejezetten tartalmi-politikai okból.
Tudom, milyen alapvető élmény, hogy van az a pénz, amiért Magyarországon egy újságírónak korpásodik a haja, mégis azt javaslom, hogy szolgaságból inkább ne Gajdics elvtárs és brigádja oktasson ki, tekintettel a nerhatalom ánuszával ápolt rendkívül bizalmas viszonyukra.
Jelezném továbbá, hogy míg én tulajdonosi szeszélyeknek kiszolgáltatva és reklámozóktól fenyegetve élek a piacon, és fizetem az adót, addig Önök ezt az adót zsebre teszik, és az én fizetésemre hivatkozva mocskolnak engem – ez pedig legalábbis pofátlanság.(…)
Orbán Viktornak a magyar belpolitikában az a nagy innovációja, hogy a propaganda szintjén ellenséget fabrikál magának egy olyan szervezetből, mint az Európai Unió – amelynek nincs jogi lehetősége érdemben visszavágni, legfeljebb egy vitanapra futja –, esetleg bírálja az egyik atomhatalmat, ha épp maga mögött tudja a másikat, aztán meg úgy tesz, mintha a széles gesztusokkal előadott szabadságharcának bármiféle tétje volna.
Ezt követően előadja, hogy a hazai civilek és nyomorult ellenzéki pártok ezeknek a hatalmas nyugati erőknek és egyéb háttérhatalmaknak a szövetségesei. A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán ugyanúgy seftel a nyugati multikkal, ahogy Putyinnal: olcsó munkaerőt, mindig megvásárolható véleményt és csukott szemeket kínál bárkinek, aki megfizeti. (…)
Ugyan miféle bátorság az, amelynek birtokában Orbán Viktor hét éve nem mer egyetlen ellenzéki újságírónak sem nyilatkozni, egyetlen ellenzéki politikussal sem vitatkozni? Miféle bátorság az, amelynek birtokában Orbán Viktor ötvenezer tüntető látványának hatására visszavonta a netadót? Miféle bátorság az, amelynek birtokában Orbán Viktor úgy visszarettent kétszázhatvanezer aláírástól, hogy népszavazásra se merte bocsátani a budapesti olimpia ügyét?
Maradjunk abban, Gajdics elvtárs, hogy Orbán Viktor bátorsága legfeljebb ahhoz elég, hogy ezredszer is pofán köpje azokat, akik még mindig képesek hinni teátrális gesztusokkal hangoztatott állítólagos elveiben.
Persze felesleges ezt pont a Gajdics elvtársnak magyaráznom, hisz Ön régi motoros, aki nagyon szépen megélt Gyurcsány és Orbán miniszterelnöksége idején egyaránt. Ön az az elvtárs, aki a három T betűből mindig is a támogatottak körében volt – már KISZ-titkárként is, igaz, Gajdics elvtárs? És Ön az, aki végül bevégzi a pusztítást a jobboldalon, megfosztja örökségétől és gerincétől a polgári világot, hogy annak roncsait gazdája, az új Kádár lábai elé vesse.
Csak annyit kérek Gajdics elvtárstól, hogy legyen hozzám könyörületes, amikor végre kisöprik az országból azokat a gondolatokat, amelyek kiterjedése túlnő a Magyar Idők, a TV2 és a Ripost magazin határolta fekete lyuk eseményhorizontján.
Tudom, hogy a hazámra támadtam, amikor nem álltam Oroszország mellé, tudom, hogy a felségsértés bűnébe estem, amikor gúnyos megjegyzésekkel illettem Mészáros elvtársat, a nemzeti együttműködés Széchenyijét, és tudom, megbocsáthatatlan, hogy újra meg újra nyilvánosan jelzem: két éve még Kelet-Ázsiával álltunk hadban – Gajdics elvtárs figyelmébe ajánlom ugyanakkor a tényt, hogy én csak egy firkász vagyok, aki össze-vissza firkál, kérem ezért szíves elnézését, és kérem, ha magasabb szinten jár, szóljon egy-két jó szót az érdekemben!
Üdvözlettel: Puzsér Róbert”
