Őrület: Botka most azt a szocialistát árulózza, aki ellenzéki együttműködést akar

Olyan belharc dúl a szocialista pártban, hogy Orbán Viktor csak egy kávét kér.

Egyre több MSZP-s politikus vállalja fel nyíltan, hogy nem tetszik neki Botka kirekesztő tempója, amivel zsákutcába viszi a szocialista pártot és a komplett ellenzéket is.

Botka januári felbukkanása óta az MSZP támogatottsága konkrétan befagyott, egyetlen árva százalékkal nem nőtt, miközben egymillió új ellenzéki szavazóra lenne szükség.

Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja elhibázottnak tartja Botka kirekesztő tempóját, az ellenzéki oldalon háborút szító politikáját. Molnár szerint a 2018-as választás megnyerhető, de ehhez minden komoly ellenzéki erő együttműködésére szükség van. Erről egy cikket is írt nemrég.

Nem kellett sokat várni Botka dühödt reakciójára: az önjelölt miniszterelnök-aspiráns a 168 óra nevű szocialista propagandalap legújabb számában egyenesen árulónak bélyegzi Molnár Zsoltot.

Botka emellett durván betámadta az általa „liberális kispártoknak” nevezett formációkat is, akik szerinte „csak játszadoznak” és „nincs rájuk szükség”.

NYF-kommentár: Nyilván, Laci, hozzuk vissza az egypártrendszert. Nem összefogásra van szükség, hanem mindenki olvadjon be a korrupt MSZP-be, igaz?

Botkáéknak nem ez az egyetlen görénysége a konkurens ellenzéki pártokkal szemben. Egy hete írtuk meg, hogy Botka főtanácsadójának cége elfoglalta Juhász Péter elől az „Új Pólus” weboldalát, hogy ezzel is keresztbe tegyen nekik.

Valódi Hírek