Totális csőd: A kutya nem utazik a felcsúti kisvasúttal, csont üresen zakatolnak a szerelvények

Ki kellett perelni, de megjöttek az adatok.

Az Átlátszó.hu oknyomozó portál közérdekű adatigényléssel fordult az Orbán hobbivasútját üzemeltető alapítványhoz, hogy megtudják, hányan utaznak a cirka 600 millió forintért megépített viszonylaton.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány első körben megtagadta a válaszadást, amire az újságírók a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultak.

fotók: Vörös Attila, iho.hu

Az alapítvány erre reagálva most nyilvánosságra hozta az adatokat. Ezekből az látszik, hogy a tavaly áprilisi indulás óta folyamatosan esik vissza a kihasználtság.

Napi átlagban 113 jegyet adtak el, ami figyelembe véve, hogy naponta 6-12 vonat indul és nyilván az oda-vissza jegyeket külön számolták Mészárosék, azt jelenti, hogy egy vonaton átlagosan 5 ember zötykölődik.

Ebben már benne vannak a kötelezően kirendelt iskolai osztályok is.

Tavaly áprilistól idén januárig összesen

53 olyan nap volt, amikor egyáltalán senki, egy árva lélek sem utazott a kisvasúton.

A szerelvényeket sokszor ennek dacára útjukra indították.

Még szerencse, hogy az EU-nak azt hazudtuk: napi átlag 2000 utas lesz, és erre hivatkozva kaptunk 600 milliós uniós támogatást Orbán hobbivasútjára. Tényleg meg kell állítani Brüsszelt!

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek