Róna Péter: „Orbán a gyűlölet, a hazudozás, az ámítás embere” (+ videó)

„Ennek a kormánynak már semmi használható mondanivalója nincsen” – fogalmazott az Egyenesen stúdiójában Róna Péter. A közgazdász szerint az országnak már nincs szüksége Orbán Viktorra se.

Róna Péter szerint a kormány nem érti, hogy a világ egy nagyon összefüggő valami 2017-ben, nincsenek már távolról jövő emberek, együtt élünk, és egy világhálózatnak vagyunk a tagjai. Olyan összefüggések vannak, amelyek

ezt a „szerencsétlen társaságot, Orbánt és sleppjét” – inkább előbb, mint utóbb – egyszerűen elsöprik –

fogalmazott a közgazdász a műsorban.

Róna szerint ez már nem Orbánék világa. A miniszterelnök nem érti, hogy a CEU Amerika, Magyarország és az alapító Soros György óriási sikere, és ebben a sikerben

az egész országnak „gyönyörködnie” kellene,

és élvezni, hogy 25 év alatt a semmiből Európa egyik legjobb és elismert felsőoktatási intézményét hozták létre a magyarok, az amerikaiak és támogatóik.

Mint elmondta: ez egy nagyon tehetséges ország, „fiai és lányai” meg tudják állni a helyüket, és nincs szükségük Orbán Viktorra, még kevésbé van szükségük a még szerencsétlenebb Vlagyimir Putyinra vagy Erdoganra, akik az ő világát képviselik.

„Ő abba a világba tartozik. Mi nem. Mi egy európai, fejlett világba tartozunk, mert mi tudjuk, hogy ebben a világban meg tudjuk állni a helyünket, míg ő nem” – tette hozzá.

Ahhoz, hogy a sokak akarata teljesüljön, mint mondta, le kell váltani a kormányt, ami szerinte meg is fog történni egy év múlva. A közgazdász úgy véli, ennek a kormánynak

semmi értelmezhető, használható mondanivalója nincsen már.

Róna Péter szerint Orbán Viktor nem keresztény: „Ő egy ízig-vérig pogány, a kereszténység legfontosabb alaptanításait teljes mértékben tagadó egyén. Lát ebben az emberben valaki egy fikarcnyi felebaráti szeretetet?

Lát ebben az emberben valaki bármiféle nyomát a krisztusi tanításnak? Lát ebben az emberben valaki könyörületet, segítő kezet az elesettek iránt? (…)

Ez az ember a gyűlölet, a hamis vádaskodás, a hazudozás, az ámítás embere, nem pedig a keresztény tanoké”

– mondta a világhírű közgazdász.

Az elmúlt napokban egyre több, magát jobboldalinak/kereszténynek valló notabilitás fogalmazza lesújtó véleményét a rezsimről, eddig viszonylag ritka nyíltsággal. Tegnap Kovács Tamás olimpikon és Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezetője, náhány napja Csaba László közgazdász, a Fidesz korábbi tanácsadója, még korábban Ürge-Vorsatz Diana klímakutató mondott nagyon kíméletlen kritikát Orbánék országdúlásáról.

 

Valódi Hírek