Pont annyival támogatja az állam az óvodákat, amennyit 2015-ben Mészáros Lőrinc az egyik cégéből kivett

Idén is 3,5 milliárd forintos központi költségvetési forrásra nyújthatnak be pályázatot a települési önkormányzatok óvodafejlesztési projektekre és gyermekétkeztetési infrastrukturális feltételek javítására – közölte az MTI-vel Varga Mihály.

„A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az idei költségvetésben is 2,5 milliárd forint jut az óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása keretében új önkormányzati óvodák létrehozására, továbbá az önkormányzati tulajdonban lévő, a települési önkormányzat és társulás által fenntartott, óvodai feladatellátást szolgáló intézmények férőhelyeinek növelésére és kapcsolódó fejlesztések megvalósítására”- foglalta össze egy szép kerek mondatban a lényeget az állami hírszolgáltató.

Fotó: 444

Ezen kívül az önkormányzati

étkeztetési fejlesztések támogatására 1 milliárd forintot különített el a kormány.

Ez összesen tehát 3,5 milliárd forint, éppen annyi, amennyit Mészáros Lőrinc 2015-ben a Mészáros és Mészáros Kft.-ből osztalékként kivett – számolta ki a 444.

Valódi Hírek