Mi történik itt?! Vajna Tímea barátnőjét kidobták a Mokkából!

Serfőző Krisztina távozása mellett a másik újonc, Szabó Dóri is kikerült egy időre a műsorból, írja a Bors, amely úgy tudja, hogy  április közepéig

Demcsák Zsuzsa egyedül képviseli a női szakaszt.

Pedig pár hete ha­talmas médiafelhajtás közepette mutatták be a a bukás szélére sodort TV2 Mokkájának új stúdióját és műsorvezetőit. A csatorna minden eddiginél jobb szórakozást ígért, ám a műsor – leszámítva egy-két önjelölt botránykeltő ven­déget – egyelőre csak a színfalak mögött igazán iz­galmas. Szombaton aztán kiderült, hogy

Serfőző Krisztina egyheti munka után távozik a műsorból,

nem tudni, önként távozott-e vagy sem, de vélhetően sosem tér vissza.

Ám egy ideje váltótársát,  Szabó Dórát sem láthattuk viszont a reggeli műsorban. A lap információi szerint elégedetlenek voltak a teljesítményével, így pár hétre parkolópályára tették. Bőben van mit csiszolni rajta – írják.

Szabó Dóra. Forrás: Népszava

Az ifjú hölgy egyébként Vajna Tímea egyik legjobb barátnője,

aki Serfőző Krisztinához hasonlóan azon a héten esett át a tűzkeresztségen, amikor Hujber Ferenc színész is kifejtette rendhagyó nézeteit Jézusról és Orbánról a Mokka vendégeként.

Szabó Dóra azóta a kínos eset után tűnt el a képernyőről.

Valódi Hírek