Meghalt Berek Kati, a Nemzet Színésze

Hosszan tartó betegség után vasárnap elhunyt Berek Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze. 87 éves volt – tudatta a család az MTI-vel.

A makói születésű Berek Kati a szegedi színházban kezdte pályáját gyermekszínészként. 1952-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1970-ben egyik alapítója volt a legendás 25. Színháznak, ahonnan ’74-ben szerződött vissza a Nemzetibe. Ezután Győrben játszott, majd 1991-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett.

Több mint hetven évig volt színpadon, főbb szerepei: Adela (Lorca: Bernarda Alba háza), Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy), Elektra (Gyurkó László: Szerelmem, Elektra). 2002-ben ő is szerepelt az új Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Madách Imre Az ember tragédiájában a Föld szellemét alakította. Ezután a Thália Színházban szerepeket.

Több filmben is játszott. Az István, a király című rockopera bemutatóján, 1983-ban a címszereplő anyját, Saroltot alakította. Egyik utolsó filmes munkája a Sacra Corona című történelmi dráma volt 2001-ben.

Berek Kati kétszeres Jászai Mari-díjas, Kazinczy-díjas, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja és a Nemzet Színésze volt.

Valódi Hírek