„Mondjon le a Sándor Mária halálát kívánó fideszes!” – követeli az ellenzék

Nagy botrányt kavart, hogy Kakuk Zoltán fideszes népjóléti bizottsági tag és volt salgótarjáni képviselő azt írta a Facebookon a Sándor Mária öngyilkossági kísérletéről szóló cikkhez:

„Kár, hogy túlélte”

illetve hogy

„KI ÖNGYILKOS LESZ AZT NEM SZABAD SAJNÁLNI!!! EZ VOLT AZ ÉLETE CÉLJA, HOGY ELMENJEN ERRŐL A VILÁGRÓL!! AKI ELÉRTE ÉLETE CÉLJÁT ANNAK ÖRÜLNEK!! ÉN SAJNÁLOM, HOGY NEM ÉRTE EL!!!”

Most a salgótarjáni baloldali frakció (amelynek tagja az MSZP és a DK is) egységesen azt követeli, hogy Kakuk Zoltán azonnal mondjon le minden pozíciójáról és vonuljon vissza a közélettől. Alább a közlemény:

A salgótarjáni Baloldali Frakció nevében felszólítjuk Kakuk Zoltánt, a salgótarjáni Népjóléti Bizottság fideszes bizottsági tagját, hogy

mondjon le megbízatásáról és egyúttal vonuljon vissza a közélettől!

Úgy gondoljuk, hogy ez a kérés nem szorul különösebb magyarázatra. Azt azonban leszögeznénk, hogy Kakuk Zoltán jó érzésű emberhez méltatlan megnyilvánulását egy közszereplőtől teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk.

Egyben nyomatékosan kérjük Becsó Zsoltot, a Kakuk Zoltánt bizottsági tagságba delegáló helyi Fidesz elnökét, hogy vonja le az esetből a megfelelő következtetéseket, intézkedjen Kakuk visszahívásáról, illetve folytassa le vele szemben a Fidesz eljárásrendje szerinti belső vizsgálatot.

Álláspontunk szerint ez a minimum, amit egy ilyen gyalázatos cselekedet után meg kell tennie egy magát demokratikusnak tituláló párt vezetőjének, a gyűlölködéstől mentes politikai párbeszéd helyreállítása érdekében.

Molnár Károly
Baloldali Frakció
(MSZP-DK-TVE)
frakcióvezető

Valódi Hírek