Trump elnökként is egy durcás hülyegyerek maradt

Alig pár napja iktatták be Donald J. Trumpot, ám az elnök stábja máris lestrapált Trump őrült kirohanásaitól és jó amerikai szokás szerint alig győzik kiszivárogtatni Trump bolondériáit, gyakorlatilag az első arra járó újságírónak.

A sztorikból kiderül, hogy Trump már most unja az elnökösdit, CIA és nemzetbiztonsági tanácsadók helyett inkább tévézéssel múlatja az időt.

A probléma csak az, hogy Trump a legkisebb zavaró híradástól is dührohamokban tör ki, majd elképesztő őrültségekre utasítja a beosztottjait. A tanácsadói pedig hiába erőlködnek, egyszerűen nem tudják visszafogni az éretlen hülyegyerekként viselkedő elnököt.

Így történt, hogy amikor lecsengtek az elnöki beiktatás utolsó ünnepségei, egy rövid, ökumenikus istentisztelet után Trump hazatért és tanácsadói legnagyobb bánatára bekapcsolta a tévét.

Miután meglátta az ő elnöki beiktatására érkező, a 2009-es Obama beiktatásához képest látványosan kisebb tömeget, azonnal dührohamot kapott.

A Washington Post szerint rögtön utasította az új munkahelyén éppen kicsomagoló szerencsétlen szóvivőjét, Sean Spicert, hogy kemény ellenlépéseket tegyen, más szóval hogy akkorát hazudjon a sajtónak, hogy beleremegjen a fehér házi plafon.

Spicer ezt meg is tette, gyakorlatilag nemhogy szemrebbenés nélkül letagadta a nyilvánvaló tényt, ám tovább ment és azt állította, hogy „minden idők legnagyobb tömege” volt Trump beiktatásán.

Azonban az Axios híradása szerint Trumpot egyáltalán nem győzte meg Spicer teljesítménye. Ráadásul szerinte a szóvivő pocsékul is öltözködik, rusnya öltönyöket visel, így Trump már most gondolkozik Sean Spicer kirúgásán.

A kiszámíthatóan őrült főnök körül pedig már megindult a beosztottak között a fúrás. Spicert kamuzását követte Kellyanne Conway tanácsadó szintén kapásból legendássá váló beugrása, amikor meglehetősen agresszív stílusban „alternatív tényeknek” minősítette Spicer hazudozását.

A veterán republikánus kampánymenedzser Conway rámenősségéhez némi adalék: Trump beiktatási bálján állítólag ököllel nekiesett valakinek.

Nem csoda, hogy Trump segítői attól tartanak, hogy a finoman szólva sem szívbajos Conway át akarja venni Spicer helyét a Fehér Házban. Sőt, többen attól tartanak, hogy Trumpot győzelemre segítő Jared Kuscnher főtatácsadó helye sincsen bebetonozva és Conway őt is kifúrhatja.

Csak egy kávét kérnénk, ha nem ezeknél lenne az atomtáska.

Valódi Hírek