Nevettél már ma? A CÖF vádol átláthatatlansággal egy alapítványt

Az utcáinkat időről-időre ismeretlen eredetű százmilliókból teleplakátoló kormányzati álcivilek most éppen a Jobbik egyik alapítványán háborodtak fel.

„Civil” „Összefogás” Fórum, fotó: 444.hu

A CÖF-CÖKA közleményéből (amit a kormánysajtó betűhíven vett át) kiderül, hogy szimpla magánbosszúról van szó.

Az N1 TV ugyanis állítólag korábban interjút akart készíteni a kommunizmus idején ÁFÉSZ-igazgató Csizmadia László, illetve Lomnici Zoltán fideszes főcivilekkel, ám a nyitottság és az átláthatóság jegyében ők ebbe nem mentek bele. Azonban a velük készült beszélgetést az N1 TV szerintük titokban rögzítette és Csizmadia hangja eltorzítva jelent meg a műsorban.

Legutóbb Lomnici Zoltán így szaladt el el az N1 TV elől.

Csizmadiáék most azon háborognak, hogy az N1 TV-t működtető Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány (KMA) miből él, illetve ki fizetett az alapítványnak korábban 102,3 millió forintos támogatást.

Az ugyanis a CÖF-CÖKA közleményből is kiderül, hogy a KMA pénzügyi beszámolója elérhető a bíróság.hu-n. Silhavy Máté Tibor, a KMA kuratóriumi elnöke elmondta, 2015-ben pályázaton nyerték el a 102,3 millió forintos támogatást a Jobbik párt­alapítványától, amit működési költségekre fordították.

Valódi Hírek