Koronavírus: Az egyetemi tanár csattanós választ adott a blődségeket beszélő Gulyásnak

Gábor György posztját változtatás nélkül idézzük.

Most mit van mindenki úgy oda attól, hogy Gulyás azt mondta, hogy „mi nyugodtan össze-vissza fertőzhetjük egymást… mortalitása a betegségnek ötven év alatt gyakorlatilag nincs.”

Ebben a pillanatban nem az a kérdés, hogy Gulyás komplett idióta-e, mert azt eddig is tudtuk, róla is, Káslerről is, meg a kormány többi tagjáról is.

Viszont most csak arra utalt, s ebben akár egyet is érthetünk vele, hogy „mi”, azaz ők, tehát az Orbán-kabinet tagjai és holdudvara össze-vissza fertőzhetik egymást.

Tőlem aztán nyugodtan! Nekik legyen mondva! Hajrá, mindent bele!

Gábor György

FRISSÍTÉS: A tanár úr írt egy második posztot is a témában, íme:

Csurka István egykori elhíresült mondása szerint a szakértelem bolsevista trükk. Ma Gulyás Gergely világossá tette, hogy maga is bolsevik, s egy bolsevista kormány tagja.

Gulyás ugyanis tényleg elmegy a büdös francba.

Ez nem olvas semmit, amit meg igen, azt bizonyára 3 perc múlva elfelejti.

Amikor boldog önfeledtséggel közli ez a marha, hogy „mi, fiatalabbak nyugodtan össze-vissza fertőzhetjük egymást”, akkor tényleg nem tudja, mit beszél.

Néhány egészen friss (mai) adat:

AZ USA-ból, a Centers for Disease Control and Prevention közlése nyomán: A koronavírustól megfertőzöttek és kórházi kezelésre szorulók 38%-a 55 évnél fiatalabb.

Franciaországból Jérôme Salomon (Direction Générale de la Santé általános igazgatója): a párizsi intenzív osztályon kezelt 300-400 koronavírusos beteg fele 65 évnél fiatalabb.

Hollandiában a betegek fele 50 évnél fiatalabb.
Deborah Birx az USA koronavírus-munkacsoport koordinátora: külön szólt a súlyos betegségben szenvedő olaszországi és franciaországi fiatalokról.

Ugyanezt erősítette meg Trump elnök is, aki kifejezetten a fiatalokhoz fordult.

Mert tény, hogy a halottak 80%-a 65 évnél idősebb, de ebből az következik, hogy a halottak 20%-a 65 évnél fiatalabb (nem csekély).

Továbbá tudott, hogy a kórházi ápolást igénylő mérsékeltebb vagy súlyosabb betegek életkori aránya sokkal egyenletesebben oszlik meg.

Miként az is tudott, hogy a fiatal súlyos betegeknél is előfordulhat az egész további életre kiható maradandó károsodás.

A CDC egyértelműen leszögezi, hogy a vírus okozta halál bármely életkorú személynél előfordulhat

A Pediatrics nevű szakfolyóirat arról számol be, hogy a legtöbb 19 év alatti gyermek enyhe vagy közepesen súlyos betegségen eshet át.

Csurka István egykori elhíresült mondása szerint a szakértelem bolsevista trükk. Ma Gulyás Gergely világossá tette, hogy…

Közzétette: Gábor György – 2020. március 19., csütörtök

.


.

Valódi Hírek