Heti másfél millió forintot költ ez a magyar videós lány, és most meg is mutatja, mire

Motiváló videóit már több tízezren nézik.

Öt évvel ezelőtt költözött ki Dubajba a magyar származású Mea, aki

  • fitneszmodellként,
  • ingatlanügynökként és
  • marketingmenedzserként

is kipróbálta magát az arab országban, jelenleg pedig coach-ként (életvezetési tanácsadóként) és influenszerként (véleményvezérként) tevékenykedik, illetve üzleti- és ingatlanbefektetéseket kezel.

Emellett magyar nyelvű motivációs kiadványokat és videókat készít arról,

„hogyan teremtheted meg a saját utadat a boldogsághoz, az egészséghez és a bőséghez”.

Meát a Youtube-on 32 ezren, az Instagramon 147 ezren követik.

A sikeres magyar lány ideológiájának lényege, hogy az embernek

szeretnie, tisztelnie és állandóan képeznie kell önmagát,

emellett át kell állítania az attitűdjét a szegénység gondolkodásmódjáról a bőség és a gazdagság gondolkodmódjára.

Mea azt is vallja, hogy az embernek nem kell szégyellnie azt, amit kemény munkával elért, a sikeres embereket pedig nem irigyelni kell, hanem tanulni tőlük.

Ennek jegyében korábban bemutatta már a 120 millió forintos dubaji lakását, most pedig egy rendhagyó videót készített, amelyben azt dokumentálta, mennyit költ el egy hét alatt Dubajban.

Nos, átszámítva 1,3 millió forintnak megfelelő dirhamot.

.

Mea néhány korábbi videója:

.

.

 

Valódi Hírek