Nem nyugszik Polt Péter: Még súlyosabb büntetést kért Gulyás Mártonékra az ügyészség

Börtönre akarják ítélni az ellenzéki aktivistát.

Az ügyészség súlyosítást célozva tárgyalást kér a Gulyás Márton és társai ügyében hozott büntetővégzéssel szemben – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Az ismert közéleti aktivista és társai 2018-ban narancssárga vízfestékkel “rongálták meg” az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületét, hogy így tiltakozzanak annak elfogult döntéseivel szemben.

Az eset miatt miatt végül idén január 6-án emeltek vádat ellenük.

Az ügyészség akkor azt kezdeményezte, hogy a bíróság tárgyalás nélkül indítványozzon az elkövetővel szemben

felfüggesztett börtönbüntetést,

társaira pedig pénzbírságot szabjon ki.

A bíróság ezután büntetővégzésében egy férfival szemben 240 óra közérdekű munkát és 120 ezer forint pénzbüntetést, egy másik férfival szemben 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a többi vádlottat 3 évre próbára bocsátotta.

A bíróság végzésével nem elégedett az ügyészség, ezért most a vádlottak terhére – a 240 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott terhelt kivételével –

tárgyalás tartását kéri súlyosításért,

a vádirat szerinti büntetésekre ítélés érdekében.

Az Állami Számvevőszék eközben bejelentette, hogy az ügyészségi vádemelésen kívül polgári peres eljárást is kezdeményeztek az ügyben, mivel a támadók a “nemzeti vagyont rongáltak meg”.

(MTI / Index; címlapfotó: Sióréti Gábor, Magyar Narancs)