Most érkezett: Átruháztak egy komplett üzletágat Mészáros Lőrinc lányára és vejére

Lassan az egész országot a nevükre íratják.

Módosította a MÁV a Penta Industry Kft.-vel és a Homlok Zrt.-vel a kisvárdai állomás korszerűsítésére eredetileg 2017-ben kötött, 5,1 milliárd forint értékű szerződését – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.

A szerződésmódosításra – mint kiderült – azért volt szükség, mert a Penta 2019. júniusában

„átruházta (szerződéseket, eszközöket és munkavállalókat magában foglaló) Vasútépítési Üzletágát a Homlok Építő Zrt. részére”.

A Homlok Zrt. vezérigazgatója Homlok Zsolt, többségi tulajdonosa pedig egy áttétellel Homlok Zsolt és felesége, Homlok-Mészáros Ágnes – a felcsúti dollármilliárdos lánya.

Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes Fotó: Haladás

A Swietelsky Vasúttechnikai cégtől induló Homlok 2016 novemberében alakította meg cégét, a Homlok Építő Zrt.-t, amely az első évben 600 ezer forint árbevételt ért el, de már 2017-ben

650 millió forintra

rúgott a cég bevétele, 2018-ban pedig már közel

négymilliárd forintot

sikerült bezsákolnia.

Homlok Zsolt 2017-ben házasodott össze Mészáros Ágnessel.

A Penta Industry egy időben a NER egyik kedvenc építőipari cége volt, többek közt a Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter alá tartozó Nemzeti Sportközpontnak köszönhetően. A cég körül már 2018 végén komoly problémák voltak.

Nem készült el a Bibó kollégium a vizesvébére, visegrádi gyerekek vártak az általános iskolájukra, rákospalotaiak az orvosi rendelőjükre.

Már a kormányzat emberei is panaszkodtak a Penta megcsúszó projektjeire. Az Index azt írta, a cég ellen több tucat felszámolási eljárást kezdeményeztek, mindenféle tartozások miatt. A felszámolás 2019. november elején indult el.

A kormány egy 2019. december 23-ai rendelettel stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pentát – ez azt jelenti, hogy felszámolását állami felszámoló végzi.

Nem világos, hogy a Penta 2019 közepén miért és milyen feltételekkel „ruházta át” a vasútépítési üzletágát a Homlok Zrt.-re – az ügyben a hvg.hu megkereste mindkét céget, ha válaszolnak, mi is frissítjük cikkünket.

Valódi Hírek