Betelt a pohár, Lakner Zoltán felszámolási eljárást indított a 168 Óra ellen

Több hónapnyi fizetésével tartoznak neki.

Lakner Zoltán politológus, a 168 Óra korábbi főszerkesztő-helyettese kedden a Facebook-oldalán fakadt ki a Köves Slomó-közelbe került hetilap kiadójára.

Posztját változtatás nélkül adjuk közre:

„Megindítottam a felszámolási eljárást a 168 Óra kiadója, a Telegráf Kft. ellen, miután továbbra sem fizették ki bő negyedévi munkabéremet és az összes létezhető határidő letelt. Semmilyen egyéb követelésem nincs a céggel szemben, kizárólag az elmaradt fizetésem.

Több mint egy hónap telt el az utolsó munkában töltött napomat követően. A nem fizetésen túl tizenöt ügyvédi levél maradt megválaszolatlanul, visszhangtalan volt a felszámolási eljárást beharangozó hivatalos felszólítás is.

A tartozás még akkor kezdett halmozódni, amikor nem tudtam, hogy távozni fogok a laptól, és amikor még az előző ügyvezető volt hivatalban a kiadónál.

Ezzel együtt nem a pénz miatt mondtam fel – bár ma már hibának tartom, hogy munkavállalóként nem léptem fel hivatalos formában a helyzet ellen -, hanem Tóth Ákos korábbi főszerkesztő menesztése miatt, szakmai és erkölcsi okokból.

Részben az előző nyilvános közlésem nyomán többen a korábbi szerzőink közül publikusan megírták, hogy nekik szintén tartoznak, így ezt még a szigorú jogi eljárási keretek között is – miszerint csakis a saját ügyemről tehetek nyilatkozatot – megismételhetem.

Ilyen esetekben a lap vezetőiként küzdöttünk a kifizetésekért, és szégyenkeztünk, amikor kudarcot vallottunk.

Ezt az egészet azért is teszem ki a nyilvánosság elé, hogy az ilyen munkaadói magatartás ne lehessen soha magától értetődő, elfogadható, és semmiképpen ne válhasson normává.”

FolytatásMegindítottam a felszámolási eljárást a 168 Óra kiadója, a Telegráf Kft. ellen, miután továbbra sem fizették…

Közzétette: Zoltán Lakner – 2019. november 5., kedd

.

Valódi Hírek