Gyorshír: Negyedmilliárdos közbeszerzést nyert az MSZP-s Puch László cége

Szerencsére a szocialista oligarchának is csurran-cseppen a NER-ben.

Az MSZP volt hírhedt pártpénztárnoka, Puch László cége nyert el egy

nettó 262,1 millió forintos

közbeszerzést – tudta meg a 24.hu.

A Puch László résztulajdonában lévő Kipszer Zrt. ennyiért újíthatja fel a

BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

központi épületét a XIV. kerületi Hermina úton.

Puch László

A BMSK augusztus 1-jén indított közbeszerzési eljárást a Hermina úti irodaház átalakításai munkálataira, a tendert úgynevezett nemzeti eljárásrendben bonyolították le.

A munkára öt vállalkozást hívtak meg, ezek között volt Kipszer Zrt. is, amely végül diadalmaskodott.

A cégben az MSZP-s Puch László a Bécsbe bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG-n keresztül érdekelt, ebben tulajdonostársa Simon Dénes.

Puch a közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy eladta Mészáros Lőrincnek az egyébként nyereséges Szabad Föld hetilapot, idén tavasszal pedig a Népszavát a NER-oligarcha Leisztinger Tamásnak.

Az MSZP jelenlegi elnöke a Puch László jobbkezének tartott Tóth Bertalan.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek