Ömlik a közpénz Szijjártó lánytestvéréhez, hogy kamionversenyeket szervezzen belőle

Egyesével téped ki a hajszálaidat.

Az elmúlt két évben uszkve 300 millió forint közpénzzel támogatta a külügy és a hozzá tartozó intézmények azt a kamionversenyt, amiben Szijjártó Péter testvére, Szijjártó Sarolta is bizottsági tag – számolt be a G7.hu.

A kormány 2016-ban ismerte fel, hogy mennyire fontos lenne támogatni az ETR névre hallgató kamionos EB-t. Épp véletlenül egy évvel korábban, hogy Szijjártó Sarolta a sportággal kezdett el foglalkozni és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a női tagozatában és a kamionverseny-bizottságában vállalt munkát.

Akkor 200 millió forinttal támogatták meg a sportágat.

Az idei kamionos Eb-t a a Külgazdasági- és Külügyminisztérium 65 millió forinttal támogatta, valamint beszállt az Eximbank is, bár azt nem tudni, mennyivel, mert nem árulták el. A Szerencsejáték Zrt. is feltűnt a támogatók között, ők 71 milliót adtak szponzorként.