Dr. Molnár Csaba nagyon kemény választ küldött a fenyegetőző Kocsis Máténak

Ezekkel csak így lehet.

Beszámoltunk róla, hogy Kocsis Máté tegnap a magyar parlamenti tisztségeinek elvételével fenyegette meg a Demokratikus Koalíciót, miután a DK-s és momentumos képviselők szerdán nem szavazták meg a Fidesz jelöltjeit az Európai Parlament bizottságaiban.

Kocsis Máté azzal „érvelt”, hogy „Nem őriz a politikai emlékezet az elmúlt évtizedekből példát arra, hogy (…) a parlamenti tisztségek elosztásánál a képviselőcsoportok egymás ellen szavaztak volna.”.

Ám erről hamar megírtuk, hogy hazugság. A Fidesz sem szavazta meg például 2009-ben Andor László biztosi jelölését.

Pénteken a magyar baloldali-demokrata EP-delegáció vezetője, Dr. Molnár Csaba válaszolt Kocsis fenyegetőzésére, ám válaszát egyenesen Orbán Viktornak címezte, mivel a vicsorgó Kocsist láthatóan csak egy csicskának tartja.

Dr. Molnár Csaba levelét változtatás nélkül közöljük:

“Orbán Viktor
A Fidesz elnöke részére

Elnök Úr!

Ugyan Ön nyilván az Önre jellemző politikai gyávaságból nem közvetlenül reagált a levelemre, én mégis Önnek válaszolnék. Hiszen az Ön nevében válaszoló Kocsis Máté nem önálló politikai szereplő, csak az Ön egyik kiskatonája a magyar emberek elleni háborújában.

Amit korábban írtam, fenntartom. Nincs helye az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésében Európa ellenségeinek. A fideszes képviselők az EP-ben nem a magyar embereket, hanem kizárólag Önt és az Ön hatalmi érdekeit szolgálják. Ezért magyar hazafiként és büszke európaiként az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk az ellen, hogy az Önök tolvaj, magyar- és európaellenes, illiberális politikája Európában is teret nyerjen.

A félreértések elkerülése végett tehát megerősítem: büszkék vagyunk arra, hogy az ötből három esetben el tudtuk érni a fideszes képviselők megválasztásának elhalasztását és a jövőben is mindent meg fogunk tenni azért, hogy ne lehessenek az EP-ben szakbizottsági alelnökök.

Ami az Önök – a DK magyar parlamenti tisztségeinek megvonásával való – fenyegetését illeti, engedje meg, hogy meglepődjek: Önök ennyire nem ismernek minket?! Nem tanulták meg rólunk, hogy ennél durvább fenyegetésre sem változtatnánk a politikánkon? Ugye nem gondolják komolyan, hogy az Ön rendszerének legádázabb ellenfeleiként megrettenünk néhány parlamenti pozíció elvesztésétől az Önök látszatparlamentjében? Ennyire nem ismernek minket?

Fenyegetőzzenek, amennyit csak akarnak! Ez minket eddig sem érdekelt és ezután sem fog. A DK addig folytatja az Önök elleni harcot, amíg az Önök politikája a történelem szemétdombjára, Önök pedig az újra független igazságszolgáltatás elé nem kerülnek. Ez a feladatunk, ettől nem térít el minket semmilyen maffiastílusú fenyegetőzés.

Végül egy apró megjegyzés, csak az igazság kedvéért: álságos Kocsis Máté szövege azért is, mert a Fidesz képviselőit is magában foglaló Néppárti frakció is részt vett abban a többpárti megállapodásban, amelynek alapján például Le Pen, vagy Salvini pártjának Európa-ellenes képviselőit közösen szavaztuk ki a bizottságok vezetéséből.

Ez ellen Önöknek egy szava sem volt, akkor Önök nem hivatkoztak a “választók” döntésére, vagy “arcul csapására”. Kocsis hazudik tehát amikor azt írja, hogy nem volt erre példa az Európai Parlament történetében, hiszen így volt ez öt évvel ezelőtt, 2,5 évvel ezelőtt és így történt most is.

Brüsszel, 2019. július 12.

Molnár Csaba
EP-képviselő
A magyar baloldali-demokrata delegáció vezetője az Európai Parlamentben”

Valódi Hírek