Hajótragédia: Törlődtek az egyik fekete doboz adatai, mert nem mentették le őket időben

Elképesztő szarvashiba.

Az ATV-nek nyilatkozott péntek este Magyar György ügyvéd, aki a Hableány elhunyt matrózának családját képviseli, és újabb eljárási hibáról beszélt.

Magyar György elmondta: az egyik fekete doboz adatai eltűntek, mert nem kérték be azonnal a baleset után, három nap elteltével pedig automatikusan törlődtek.

Kifejtette: a dobozban lévő adatokat és anyagokat nem a rendőrség mentette le – ez lett volna a szakszerű eljárás –, hanem a legénység.

„Az így leadott anyagot, a pendrive-ot viszont a rendőrség nem tudta megnyitni. Tizenhárom nap telt el, amíg egy igazságügyi informatikai szakértő meg tudta nyitni az abban lévő adatokat, közben a hajót viszont elengedték.”

Kíváncsian várja ilyen hibák után, hogy mit mond majd a szakértői vélemény.

Magyar elmondta azt is: a Viking mögött haladó másik nagyobb hajó fekete dobozának adatait is akarták, de itt is törlődtek az információk három nap elteltével. Így a két héttel később kirendelt szakértő már semmit sem talált.

A videót >>itt találod<<.

Valódi Hírek