A fizetés egy részét nem a dolgozóknak fizetné ki az ÁSZ elnöke

Lángokban állna a város, ha a kormány meglépi Domokos László tervét.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen.

Domokos a Világgazdaságnak úgy fogalmazott:

A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak.”

A “volt” fideszes politikus szerint így a háztartások havi 5-10 ezer forintonként össze tudnának spórolni egy megfelelő megtakarítási állományt.

Kijelentette: a közgazdászok egyetértenek abban, hogy a váratlan helyzetre való felkészüléshez a háztartásoknak legalább háromhavi bevételüknek megfelelő összegű megtakarítással kell rendelkezniük.

“Ez készíti fel a társadalmat arra, hogy ha tényleg jön egy lassulás, és ennek keretében Magyarország nagyobbat zökkenne, a családok is képesek legyenek alkalmazkodni”

– fogalmazott Domokos, aki szerint

“az államnak ösztönzőket kellene adnia annak érdekében, hogy az emberek zöme a megtakarítást válassza. Ilyen ösztönző lehet a megtakarítások értékállóságának biztosítása például inflációkövető állampapírokkal, továbbá a kamatadó eltörlése is.”

A rendszerben számításai szerint van 3-3,5 százalék megtakarítási hányad, amelyet készpénz helyett le kellene kötnie az államnak.

“Szükség van a költségvetési stabilitásra, de legalább ekkora szükség van arra, hogy a magyar társadalmat pénzügyileg tudatos és erős, megtakarító családok alkossák”

– mondta Domokos László.

NYF-kommentár: Azt azért hozzátennénk, hogy a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlása óta nem biztos, hogy bárki is rábízná a pénzét a kormány által kijelölt bármilyen szervezetre.

(via Világgazdaság)