Friss: A DK nem fogadja el az eredményt, megtámadja az ukrán, román levélszavazatokat

Gyurcsányék szerint gyanús, hogy nem is élnek azok, akiknek a levélszavazatát most beszámította a választási bizottság.

A Demokratikus Koalíció pénteken közleményben jelentette be, hogy megtámadják a levélszavazatok elfogadását.

Mint írják: a Nemzeti Választási Bizottság a tegnapi ülésén elfogadta a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélszavazatainak eredményének megállapításáról szóló határozatot.

A bizottság annak ellenére döntött így, hogy a rendszer teljesen áttekinthetetlen, ellenőrizhetetlen. Nem tudni, hogy akik választóként regisztrálva lettek, élnek-e egyáltalán, illetve regisztrálásukat ők maguk kérték-e.

Ugyanígy ellenőrizhetetlen, hogy a regisztráltak maguk adták-e le szavazatukat, vagy helyettük mások. Ezen túl teljesen zavaros bizonyos határon túli magyar szervezetek szerepe a folyamatban.

Ezért a Demokratikus Koalíció a határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához.

„A választási csalás a népakarat meghamisítása, ezért nem szabad elfogadni egyetlen ellenőrizetlen eredetű levélszavazatot sem!”írja az ellenzéki párt.

Valódi Hírek