Berágott a KESMA: A fideszes sajtóalapítvány nekimegy a Facebooknak

Fáj nekik a letiltás.

Mint ismert: A Facebook letiltotta a fideszes Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait az EP-választás kampányidőszakában.

Most megszólalt Szánthó Miklós, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) elnöke, az ügyről a Magyar Nemzetnek.

Szántó szerint a Facebookon az érzékenyítés és a politikai korrektség „alapelvei” nevében tiltanak le tartalmakat, és lehetetlenítik el, hogy az emberekhez eljussanak a hírek.

„Ezeket megpróbálják „álhírnek” beállítani, ami azonban valójában pusztán annyit jelent, hogy ez olyan hír, amely nem fér bele a liberális kánon alátámasztásának kontextusába” – mondta.

Szántó leszögezte:

a KESMA minden eszközzel fel fog lépni a Facebook véleménydiktatúrája ellen

– amihez sok sikert lehet kívánni, de csak ezután jön a java:

Az alapítvány célja ugyanis éppen a progresszív gyökerű hírhamisítás, dezinformálás és a politikai korrektség elleni fellépés, a nemzeti-polgári oldal megerősítése, hogy a valódi konzervatív-keresztény gondolat ugyanolyan érvényességgel lehessen jelen a közéletben, a virtuális térben is, mint a balliberális – hangzott a kinyilatkoztatás.

Azt érdemes tudni, hogy a KESMA az az alapítvány, amibe önként és dalolva beleadták a kormány oligarchái és médiatulajdonosai a sajtóterméküket és

ahonnan ömlik a fideszes propaganda.

Az különösen fájó most nekik, hogy pont kampányidőszakban vágta őket haza a Facebook, mert a tavalyi választásokon is irgalmatlan összegekért hirdettek a portáljaik a ott a Fidesznek kedves tartalmakat.

Ezek után nem csoda, hogy áprilisban a Perugiában zajló újságíró-fesztiválon elmondták, az előzetes moderáció alól a minőségi sajtótermékek mentesülhetnek, ezeket egy fehér listára veszik. Viszont egy nagy baj ezzel:

egy magyar sajtótermék sem került erre a listára.

A HVG munkatársa arról érdeklődött, hogy miért van ez, egy rövid választ kapott:

KESMA.

Ez ugyebár a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, amibe a szinte teljes fideszes sajtó belekerült.

Valódi Hírek