Beérett a Fidesz agyréme: Menekülnek a dolgozók a hivatalokból

Van ahol egy komplett osztály felmondott vezetőstől együtt.

Míg legutóbb még csak arról volt szó, hogy többen fel fognak mondani a kormányhivatalokban, addig mostanra már beérett a kormány intézkedéscsomagja és az Index arról számol be, hogy teljes osztályokon állt le a munka.

Mint ismert: Márciusban lépett életbe az új jogszabály, ami kiverte a biztosítékot a hivatalnokoknál. A közigazgatási rabszolgatörvény szerint úgy megemelték a munkaidőt, hogy egy évre leszámítva 14-15 plusz munkanappal kell többet dolgozni, miközben 25-ről 20 napra csökkent az alapszabadságuk. A fizetésemelés is elkerülte őket, így

több ezren döntöttek úgy, hogy vége.

A kormány a szokásos módon kezeli a helyzetet, vagyis nem tervezik a kiesők pótlását, de további kirúgásokat terveznek, pedig sok helyen annyira kevesen maradtak, hogy az már az érdemi munkavégzést is lehetetlenné teszi.

A portál forrásai a gyámügyi hivatali munka elakadását, sőt a gyermekvédelemben dolgozók tömeges távozását jelezték előre. Ami a Fidesznek igazán fájni fog, hogy várhatóan a CSOK-igénylések is el fognak akadni, mert a lakástámogatási osztályokon olyan sokan mondtak fel, hogy

válságértekezleteket kellett összehívni.

Budapesten van olyan kormányhivatal, ahol egy komplett osztály felmondott, vezetőstül együtt. Ha sikerül is pótolni a dolgozókat az nem fog egyik napról a másikra menni, ahogy Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a szakértelem nem pótolható egyik percről a másikra és a munka se lesz kevesebb, várhatóan az ügyintézés le fog lassulni.

Valódi Hírek