Gyorshír: Czeglédy Csaba cégének adott igazat a luxemburgi bíróság

Hatalmas pofon a Fidesznek.

A Csongrád Megyei Főügyészség 3,25 milliárd forint áfa elcsalásával vádolta meg február 4-én Czeglédy Csabát. A vádirat szerint a Humán Operátor Zrt. igazgatósági elnökeként Czeglédy 2011 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtetett, amely azzal a céllal jött létre, hogy az áfa be nem fizetésével trükközzön.

Azt nem verték nagy dobra, hogy van egy másik eljárás is áfaügyben, mégpedig egy tisztázó eljárás az Európai Unió Bíróságán, ami azért indult, hogy kiderüljön, jogos-e a NAV által megállapított fizetési kötelezettség a 2015-ös évre vonatkozóan.

A kúria tanácsa Luxemburgban kihirdetett szerdai döntésében kimondta:

az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az uniós döntést megelőzően ír elő olyan intézkedést, amely eltérést enged a közös hozzáadottértékadó‑rendszerről szóló irányelv 193. cikke alól.

Ez azt jelenti, hogy az Európai Bíróság szerint a Humán Operátor jogi érvelése helytálló volt. A cég az uniós irányelvek szerint járt el, ezért 2015-ben

jogosan nem fizette be a mintegy 821 millió forintnyi áfát.

Az eljárás egész pontosan a 2015-ös év első hét hónapját érintő áfa miatt indult.

(via 24.hu)

Valódi Hírek