December 8-án utcára vonulnak a rabszolgatörvény ellen a szakszervezetek (+videó)

Sztrájkot is kilátásba helyeztek.

Forranak az indulatok a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf által beterjesztett törvénymódosítás miatt, amely lényegében rabszolgákká tenné a dolgozókat a saját hazájukban (itt írtunk róla bővebben).

Miközben Szijjártó Péter kibökte: az egészet a német multik érdekében csinálják, a DK szerint a Munka Törvénykönyvének ilyetén módosítása az európai uniós normákat is sértheti.

Most a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) szólalt meg, akik december 8-án utcára hívják a rabszolgatörvény ellen tiltakozókat.

Kordás László, a tömörülés elnöke az ATV Híradójának azt mondta, ez egy figyelmeztetés lesz a döntéshozók számára, hogy

elegük van.

“Az intézkedés teljesen elfogadhatatlan, mert ha az Országgyűlés megszavazná ezt a törvénymódosítást, akkor a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, és lehet, hogy azt csak 2,5 év múlva fizetnék ki nekik.”

– nyilatkozta Kordás.

A többletadók és a cafetéria megszüntetése után ez a módosítás kellett legkevésbé az ágazatnak.

A további lehetőségekről tárgyalni fognak az ipar képviselőivel, mert ha a demonstráció nem vezet eredményre, kénytelenek lesznek sztrájkolni – mondta az elnök.

Az ATV interjúja:

.

Kapcsolódó cikkeink:

Friss: Brutálisan módosítják a Munka Törvénykönyvét, ez mindenkinek fájni fog

Az uniós szabályokat is sértheti a Fidesz brutális túlóratörvénye, a DK tiltakozik (+videó)

Szijjártó kipakolt: A német multicégek örülnek az új magyar rabszolgatörvénynek

(címlapkép: illusztráció)

Add tovább cikkünket, hogy mindenkihez eljusson!