Tufakormány: Nyáry Krisztiánékat is elérte Orbán kultúragyilkos megszorítása

Kétségbeesett posztban kér türelmet a népszerű irodalmi kávézó.

Teljesen összeomlott a Nyáry Krisztián által menedzselt Magvető Café irodalmi kávézó programja, miután a kormány megszünteti az előadóművészeti szervezetek TAO-támogatását.

A kávéház posztjában az szerepel:

“Bár a szóbeli ígéretek szerint a kiesett céges támogatást az állam valamilyen módon visszapótolja a színházak egy részének,

nincs okunk abban bízni, hogy ez ránk is vonatkozik majd.”

Azt írják, a jegyárak emelése elkerülhetetlen, de az is csak “korlátozott megoldást” jelent, így komoly költség lefaragásra és bemutatók elmaradására készülnek.

“Ebben a helyzetben át kell gondolnunk jövő évi terveinket, és bizonytalan időre elhalasztjuk a tavaszra tervezett saját produkciók színpadra állítását.“

A TAO megvonása miatt keletkező veszteségek ellenére a decemberi előadásokat megtartják, és arra biztatnak mindenkit, addig nézze meg ezeket, amíg lehet.

Nyáry Krisztián csapata szolidaritást vállal a többi, sokkal súlyosabb helyzetbe került színházzal és társulattal, magukkal kapcsolatban pedig türelmet kérnek a közönségtől, amíg alkalmazkodnak kialakult helyzethez.

Kedves Vendégeink és Partnereink!Mint bizonyára hallottatok róla, a kormány megszünteti a színházak tao-támogatását….

Közzétette: Magvető Café – 2018. november 18., vasárnap

.

Valódi Hírek