Friss: Szili Katalin a baloldalt köpködi, amiért megszavazták a Sargentini-jelentést

Megdolgozik a júdáspénzért.

Megszólalt a havi egymillió forintos fizetésért Orbán Viktornak dolgozó szocialista áruló, Szili Katalin.

Mint ismert: szerdán 69,5 százalékos eredménnyel, kétharmad fölötti többséggel fogadták el az Európai Parlamentben a Sargentini-jelentést. (Erről itt írtunk bővebben.)

A jelentés az Orbán-kormányt marasztalta el annak kártételei miatt.

A miniszterelnöki megbízottként „dolgozó” Szili Katalin közleményt adott ki az ügyben, amelyet elsőként az atv.hu közölt.

Ebben Szili azt írja:

„Strasbourgban az úgynevezett magyar baloldal az ellenőrizetlen bevándorlás híveit támogatta saját hazája ellen”

Szili úgy véli, mindenáron példát akartak statuálni a bevándorlásról kritikusan gondolkodókkal szemben.

„Erre a célra azt a Magyarországot pécézték ki, amely kezdettől fogva határozottan és példamutatóan európai módon kezelte és kezeli a problémát, komolyan véve s betartva az uniós szabályokat”

– áll Szili közleményében.

„A szavazás alkalmat adott volna arra, hogy az úgynevezett baloldal bizonyítsa korszerű patriotizmusát. Nem tette, pontosabban ezúttal se tette, mint ahogy nem tette 2004 decemberében sem. A bevándorlás liberális támogatása mindmáig fontosabb számára, mint a magyar kisebbségek ügye”

– fogalmaz a miniszterelnöki megbízott.

Hozzáteszi: „amit most cselekedett (a baloldal), az nemcsak politikai hiba, hanem a haza sokadik cserbenhagyása. Egyszerűbben szólva: szégyen” – jelentette ki Szili Katalin.

Ha mindez nem elég, a szerdai szavazás után Morvai Krisztina egy elképesztő felszólalásban rontott neki az Európai Parlamentnek, ezt itt tudod megnézni:

Uram, irgalmazz! Morvai Krisztina dermesztő videóban leprázza az Európai Parlamentet a Sargentini-szavazás után

 

Valódi Hírek