Gyurcsány megállapodásra kérte fel az LMP-t a vásárhelyi győzelem után (+videó)

A Demokratikus Koalíció az MSZP után az LMP-vel is meg szeretne egyezni a koordinált egyéni jelöltállításáról – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a párt elnöke.

Gyurcsány Ferenc a vasárnapi hódmezővásárhelyi ellenzéki sikerre utalva azt mondta:

a demokratikus ellenzék süket, ha nem hallja, hogy az egyéni körzetekben nincs helye közöttük versengésnek.

Az együttműködő demokratikus pártok a Fidesz legerősebb ellenfelei, ezért ha mindenütt csak egy jelöltet indítanak, akkor ők lesznek a legerősebb kihívók – tette hozzá.

Gyurcsány közölte: a DK és az MSZP ezt korán felismerte, amikor döntött az egyéni körzetek elosztásáról, de a megállapodást ki kell szélesíteni.

Bejelentette: nem függetlenül a hódmezővásárhelyi eredménytől, megbízta Molnár Csaba ügyvezető alelnököt, hogy

kezdeményezzen hivatalos tárgyalást az LMP-vel.

A tárgyalások célja, hogy minél több körzetben lépjenek fel közösen a Fidesszel szemben, ezért a DK kész a kölcsönös visszalépésekre – hangsúlyozta.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta, az LMP-vel csak úgy lehet megállapodni, hogy abban az MSZP is részt vesz, hiszen a DK és a szocialisták korábban már elosztották egymás között az egyéni körzeteket.

Hangsúlyozta, nem szükséges mind a 106 körzetben megállapodniuk az LMP-vel, de 15-20-ban ajánlatos lenne egy korlátozott együttműködés.

Ha a többi ellenzéki párt megállapodik a Jobbikkal, akkor „gondolkodni kell” – válaszolt arra, hogy együttműködnének-e Jobbikkal.

Hangsúlyozta, hogy a választóik egy része bárkire hajlandó szavazni, ha leválthatják a Fideszt, egy másik részük viszont azt mondja, hogy nem támogatja a Jobbikkal együttműködő pártokat.

Ez egy végtelenül nehéz, bonyolult, erkölcsi, politikai dilemma, amit lehet, hogy újra kell gondolni a hódmezővásárhelyi választás után, „de óvnék mindenkit attól, hogy ne értse, vannak bizonyos elvek, amelyekhez meg kell próbálni ragaszkodni a politikában” – mondta.

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón ezek mellett azt is elmondta, hogy március 15-én, a fővárosi Fővám téren közösen ünnepelnek az MSZP-Párbeszéddel.

Videó:


.
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek