Gyurcsány megtámadta az ukrán csalók több százezres nyugdíját a Parlamentben

A DK benyújtotta az ukrán nyugdíjcsalók elleni határozati javaslatot a Parlamentnek.

Az ukrán határ közelében tömegessé vált a visszaélés a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti, 1963-as egyezmény rendelkezéseivel.

Ennek lényege, hogy ukrán állampolgárok tömegével létesítenek fiktív lakcímet, majd nyújtják be igényüket az egykori Szovjetunióban szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál sokkal magasabb magyarországi ellátásra, jellemzően nyugellátásra.

A DK becslése szerint a magyar nyugdíjkasszát évente

legkevesebb 30 milliárd (30.000 millió) forintnyi kár éri.

A DK ezért határozati javaslatot nyújtott be, amiben azt követelik, hogy az Országgyűlés:

  • haladéktalanul mondja fel haladéktalanul az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel kihirdetett egyezményt
  • nyújtson be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek az egyezmény felmondásáról
  • utasítsa a kormányhivatalokat, hogy az egykori Szovjetunió utódállamaiból, különösen Ukrajnából érkezők állandó lakcím létesítésére vonatkozó kérelmét gondosan vizsgálják meg abból a szempontból, hogy egy-egy megjelölt lakcím alkalmas-e arra, hogy valamennyi azt megjelölő kérelmező életvitelszerűen ott lakjék, és az e kritériumnak meg nem felelő lakcím bejegyzését tagadják meg
  • utasítsa a kormányhivatalokat, hogy vizsgálják meg, vajon az egykori Szovjetunió utódállamaiból, különösen Ukrajnából korábban érkezettek és állandó lakcímet létesítettek csakugyan életvitelszerűen az általuk létesített lakcímen élnek-e, és az e kritériumnak meg nem felelő lakcímet kényszerkijelentéssel szüntessék meg
  • utasítsa a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, hogy szüntesse be az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel kihirdetett egyezmény alapján megállapított azon nyugellátások folyósítását, amelyek kedvezményezettjeinek állandó magyarországi lakcíme a fenti intézkedés következtében megszűnik.

Gyurcsány Ferenc nemrég helyszíni videóban leplezte le az ukrán nyugdíjcsalókat, ezt itt tudod megnézni:

Gyurcsány sokkoló oknyomozó filmben leplezte le az ukrán nyugdíjcsalókat (+videó!)

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek