Konrád György megüzente Orbánnak, hogy mit csináljon, ha el akarja kerülni Ceausescu sorsát

A neves író a HVG legfrissebb számának adott interjút.

Konrád György elmesélte, hogy Göncz Árpádot a köztársasági elnökségre, Demszky Gábort a főpolgármesterségre, Darvas Ivánt a képviselőségre beszélte rá, hogy legyenek kiválóságok.

Konrád, aki korábban a rendszerváltás utáni legkártékonyabb politikusnak nevezte Orbánt (bővebben itt!), most azt is elárulta, hogy rábeszélte ugyan Soros Györgyöt anno, hogy támogassa Orbánt, de ez csak csekélyke téma volt az amerikai milliárdossal folytatott beszélgetésein.

Konrád György elmondta: már 1989-ben átlátott Orbánon. Nagy Imre újratemetéséről ezt mondta:

“Tudtam, hogy abban állapodtak meg a Történelmi Igazságtétel Bizottsággal, hogy a kelet-európai diktatúrákban élők védelmében most még nem hozza szóba az orosz csapatok kivonását, de Orbán megszegte a megállapodást. Felelőtlen volt, mert felejthetetlenné akarta tenni magát.”

A NER jövőjéről Konrád azt mondja: “Megnyugtatásul úgy látom, hogy nagyobb erő húzza a magyarokat is az Európai Unióhoz, mint a diktátoraikhoz.”

Végül Orbánnak azt üzeni:

“A miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen.”

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!