Mészáros Lőrinc gyerekei is nagyon jól élnek az adófizetők pénzéből

Igazán remek hír, hogy Orbán Viktor kedvenc gázszerelőjének gyerekei sem fognak éhezni, hiszen zsíros kis állami bizniszt sikerült kifogniuk.

Még tavaly látott napvilágot a hír, hogy a Keleti pályaudvar közelében lévő Nemzeti Lovardát a West-Hungária Bau Kft. és a Mészáros Lőrinc gyerekeinek (név szerint Beatrix, Ágnes és ifj. Lőrinc) tulajdonában álló Fejér-B.Á.L. Zrt. alkotta konzorcium újíthatja fel.

A két vállalat már az első becslések szerint is 2,5 milliárd forintért végezte volna el a munkálatokat, pedig az eredetileg becsült értéke még 1,8 milliárd forint volt.

Most viszont hozzácsaptak még csekély egymilliárdot: a módosítást az ajánlatkérő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben, és eszerint a nettó 2 milliárd 547 millió forint 300 millióval nettó 2 milliárd 868 millióra ment fel – írja a Napi.hu.

A hirtelen emelkedő összeget olyan pluszmunkálatokkal magyarázták, mint a víztározó és kocsiszín szerelőakna építése, de útépítésre, illetve kerti locsoló kiépítésére és növénytelepítésre is „szükség van”.

Valódi Hírek