Ebből már nem lopnak többet: Felszámolták a „Híd a munkába” programot

Feloszlatta magát az Országos Roma Önkormányzat korábban Farkas Flórián vezetése alatt álló, több mint 1,5 milliárd forintos EU-s pályázati pénz szabálytalan elköltésével gyanúsított Híd a munka világába nevű foglakoztatási szövetkezet – tudta meg a RomNet.

A csalással keletkezett adósság nagyobbik részét a kormány fizette ki, de hogy miért, azzal kapcsolatban Rétvári Bence államtitkár csak sumákolni tudott.

A RomNetnek a foglalkoztatási szövetkezet vezetője, Berényi László megerősítette a hírt.

Mint írják, az ORÖ még tavaly hozott közgyűlési határozatot arról, hogy a jelentősen túlárazva vásárolt, a foglakoztatási projekt szempontjából használhatatlan és alkalmatlan irodákat (a 260 millió forintért a budapesti Naphegy téren, a Gellérthegy utca 21. alatt lévő központi irodaházat, a gödöllői, a pécsi, a salgótarjáni és a zalaegerszegi ingatlanokat) átadják a szövetkezetnek.

A lap azt írja, az ORÖ által létrehozott foglakoztatási szövetkezet az elmúlt években csak nevében működött, érdemi munkát nem végzett, és a korábbi elnökség szerint a tisztújítást is szabálytalanul hajtotta végre.

A szövetkezet célja az lett volna, hogy „keretet nyújtson több ezer hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású ember felzárkózására, de ez láthatólag nem sikerült, a forrásokat szétlopták.

Valódi Hírek