Joe Biden a Fehér Házból való kiköltözése után most először adott interjút.
„Mi a fene folyik itt? Melyik elnök beszélt valaha is így? Mi nem ilyenek vagyunk”
– fakadt ki Joe Biden volt amerikai elnök a BBC-nek adott interjújában.
„Amerika a szabadságról, a demokráciáról, a lehetőségekről szól, nem pedig az elbitorlásról, kisajátításról”
– tette hozzá Biden, aki szerint utódja, Donald Trump súlyos károkat okoz az Egyesült Államoknak.
Biden szerint Trump egyszerűen ostoba
Az exelnök szerint téves az a hozzáállás, amivel a Trump-adminisztráció Vlagyimir Putyint kezeli. „Bárki, aki azt hiszi, hogy megáll” az orosz elnök, ha területeket adnak át neki, az
„egyszerűen ostoba”
– mondta Biden, aki szerint Trump leginkább az 1930-as évek végi Neville Chamberlain brit miniszterelnökre hasonlít, aki azt hitte, ha enged Adolf Hitlernek, akkor fennmaradhat a béke.
Bident az is aggasztja, hogy az USA szembefordult európai szövetségeseivel. Szerinte ha megbomlana a két kontinens egysége, akkor az „megváltoztatná a világ modern történelmét”. Egyben elítélte Trumpot, ami miatt erőszakkal próbálja bekebelezni Grönlandot, Kanadát, valamint a Panama-csatornát.
„Mindent megadtunk nekik, amire szükségük volt a függetlenségük biztosításához, és készen álltunk arra, hogy agresszívebben reagáljunk, ha Putyin újra lépne”
– fejtette ki az exelnök arra a kérdésre, hogy az ő kabinetje nyújtott-e elegendő támogatást Ukrajnának ahhoz, hogy megnyerhesse a háborút.
Biden szerint nem kellett volna korábban visszalépnie
„Nem hiszem, hogy számított volna. Akkor távoztunk, amikor jó jelöltünk volt. A dolgok olyan gyorsan történtek, hogy nehéz volt távozni. Nehéz döntés volt, de azt hiszem, ez volt a helyes döntés”
– vélekedett azzal kapcsolatban Biden, hogy ha korábban visszalépett volna a 2024-es elnökjelöltségtől, akkor nagyobb eséllyel győzték volna le Trumpot.
(444.hu nyomán)