Molnár Csaba: A magyar jobboldal megint lebukott, nem szavaztak a lopás ellen az EP-ben

Molnár Csaba a jobboldal magatartását szégyenletesnek nevezi.

Amikor szavazni kellett volna a lopás ellen, a teljes magyar jobboldal inkább a tolvajok pártjára állt.

Szégyen, hogy a jobboldal nemmel szavaz, vagy meg sem nyomja a szavazógombot

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-posztban mutatta be, hogy a DK az egyetlen magyar párt, amelyik támogatja a csalás elleni küzdelmet az Európai Parlamentben.

Molnár Csaba Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Egyedül a DK szavazott ma igennel a magyar pártok közül az Európai Parlamentben »az EU pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről« szóló határozatra.

Ebben szerepelt az a fontos, általam benyújtott módosító indítvány is, amely felszólította az Orbán-kormányt az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra. Ennek a módosítónak is többsége lett, így bekerült a véglegesen jóváhagyott szövegbe.

A Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk nem szavazta meg a határozatot, csak mi, DK-sok szavaztunk igennel.

A Fidesz és a Mi Hazánk képviselői nemmel szavaztak, a tiszások bár jelen voltak a szavazáson, egyikük sem nyomta meg a szavazógombot.

Vagyis megint összeállt a teljes magyar jobboldal fura koalíciója az EP-ben. A három magyar jobboldali párt egyike sem szavazta meg az uniós csalás elleni fellépésről és a magyar európai ügyészségi csatlakozás sürgetéséről szóló határozatot.

Szégyen!

PS: Az EP hivatalos oldalának a linkjét, ahol a szavazási arányokat böngészni lehet, >>ITT<< találod.”

(Molnár Csaba / Facebook)

Valódi Hírek