Felfoghatatlan tragédia: Meghalt Millena Brandão, a Netflix gyermekszínésze

Mindössze 11 éves volt.

Meghalt Millena Brandão brazil gyermekszínész, a Netflix Sintonia (Kölykök az utcáról) című sorozatának egyik szereplője – írta hétfőn a TMZ.

A kislány május 2-án vesztette életét, csupán 11 éves volt.

Hirtelen lett rosszul, súlyos betegséget állapítottak meg nála

Millena halálát szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a lány közösségi oldalán.

A család azt írta, hogy a kislány április 24-én kezdett rosszul lenni. Fájt a feje és lábfájdalomra, kimerültségre, étvágytalanságra panaszkodott.

Az első vizsgálatok során dengue-lázra gyanakodtak az orvosai,

de a további vizsgálatok agydaganatot mutattak ki nála.

Gyorsan romlott Millena Brandão állapota, mielőtt meghalt

Állapota rohamosan romlott, és többször visszakerült a kórházba. A légzése többször is leállt. Összesen 13 alkalommal állt meg a szíve. Végül agyhalált állapítottak meg nála az orvosai.

Millena édesanyja azt írta szeretett lánya emlékére:

„A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

(millenamboficial/Instagram)

Kapcsolódó:

Keresztes Ildikó először beszélt betegségéről: Agytumor miatt kellett megműteni az énekesnőt

Bényi Ildikó utolsó fotója: Sugárzó mosollyal búcsúzott a legendás műsorvezető

Valódi Hírek