Orbán fogorvosával került korrupciógyanúba a Tisza rendezvényigazgatója

Kínos ügy: a Tisza Párt kulcsemberére korrupció gyanúja vetül.

Zelcsényi Miklós, aki tavaly nyár óta a Tisza Párt rendezvényigazgatója, az általa 2017-ben szervezett Budapestman Triatlon Országos Bajnoksággal kapcsolatban

korrupciógyanús ügyletekbe keveredhetett

– írta meg a 444.hu.

Orbán fogorvosához folyhattak a pénzek

A portál szerint Zelcsényi cége, a Budapestman Kft. a Magyar Triatlon Szövetségtől (MTSZ) 180 millió forint állami támogatást kapott magán sportverseny szervezésére. Az MTSZ-t akkor Bátorfi Béla vezette. Ebből a pénzből viszont több feladattal is Bátorfihoz köthető cégeket bíztak meg.

A portál emlékeztetett, hogy

Bátorfira „Orbán Viktor fogorvosaként” is szoktak hivatkozni,

ugyanis a miniszterelnök hozzá jár/járt kezelésre. Emellett korábban több visszaélésgyanús üggyel is bekerült már a hírekbe.

Feljelentés született az ügyben, az eljárás folyamatban van

Az ügyben 2019-ben tett feljelentést Csőgör Péter, az MTSZ ellenőrző testületének elnöke. A gyanú a Budapestman elnevezésű verseny szerződései körül alakult ki,

az ügyben indított eljárás máig folyamatban van.

A portál birtokába került dokumentumokból az derült ki, hogy az MTSZ-től érkező 180 milliós állami támogatásból a cégen keresztül több mint

32 millió forint került olyan gazdasági társaságokhoz, amelyek összeköthetők Bátorfival.

A feljelentés szerint a Budapestman kérdéses szerződéseinek egy része túlárazott volt, tíz esetben pedig konkrétan fiktív formaszerződéseknek tűntek.

Állítása szerint nem kötött fiktív szerződéseket

A portál megkérdezte Zelcsényit az ügyben, aki azt állította:

nem kötött fiktív szerződést a triatlonversennyel kapcsolatban.

A folyamatban lévő büntetőügyről annyit árult el, hogy az elmúlt hat évből nincs tudomása nyomozati cselekményről.

Megkérdezték arról is, hogy az akkori MTSZ-elnök miért részesülhetett az általuk kiosztott pénzekből.

„Azt senki nem firtatja, hogy Bátorfi Béla a személyes kapcsolatrendszerén keresztül milyen összegű támogatásokat tudott intézni a triatlonszövetségnek. Csak az a baj, hogy itt visszakerültek hozzá ezekből az állami támogatásokból.

Ami nem egy titok. És nem újdonságot mondok el a magyar sportfinanszírozásról amikor azt mondom, hogy a mai napig akkor működik az állami sportfinanszírozás, hogy ha olyan a vezetés, aki tud állami büdzsét kilobbizni”

– mondta.

A Tisza szerint Zelcsényi nem tölt be náluk pozíciót, csak önkéntes

A portál a Tisza Pártot is megkérdezte, hogy tudtak-e az ügyről. Azt válaszolták, hogy Zelcsényi

„sok évvel ezelőtti munkái kapcsán karácsony előtt eljutottak hozzánk információk”.

Állításuk szerint erről beszéltek is vele, ám szerintük Zelcsényi nem tud róla, hogy büntetőeljárás folyna ellene. A Tisza kijelentette, hogy a pártban semmilyen pozícióval nem rendelkezik a rendezvényigazgató. Nyár óta önkéntesként dolgozik, ő koordinálja a rendezvényeket.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás 2019-ben indult, azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt máig folytatja, és felderítési szakban van.

(A borítón Zelcsényi Miklós, a Tisza Párt rendezvényszervezője látható.)

Valódi Hírek