Hídblokád: három átkelőt is elfoglaltak a demonstrálók.
A demonstráció átalakult, hídblokád lett a vége
Megírtuk, hogy kedden tüntetést szerveztek a Pride-törvény ellen. A demonstrációt Hadházy Ákos szervezte, de a DK és a Momentum, valamint Jakab Péter is részt vett rajta. Részletek »ITT«.
A rendezvény és a beszédek végén a tüntető tömeg elfoglalta a Szabadság hidat. A helyszínen nyilatkozó momentumos aktivisták megerősítették, hogy a hídfoglalást a Momentum szervezte.
„Másik híd, másik híd”
– ezt skandálták a tüntetők 20 óra után kicsivel, amelyet követően egy kisebb csoport elindult a Petőfi híd felé. A Partizán élő tudósításából kiderült, hogy a tömeg elfoglalta ezt a hidat is.

Tüntetés a Szabadság hídon
Háromnegyed kilenc körül a Szabadság hídon egy demonstráló bemondta hangosbemondóba, hogy az Erzsébet hidat is elfoglalták a tüntetők.
Élő közvetítés:
(Partizán/YouTube)
Változás a közösségi közlekedésben: számos járat nem közlekedik, többet eltereltek
A tiltakozás miatt nem közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai a Szabadság hídon kedd este. A tájékoztatás szerint
nem jár a 47-es és a 49-es villamos a Szent Gellért tér – Műegyetem és a Deák Ferenc tér között.
A 83-as trolibusz terelve közlekedik, nem érinti a Ráday utca és a Fővám tér közötti megállókat.
A 15-ös autóbusz terelve a Kiskörúton át közlekedik, a Gyöngyösi utca felé nem érinti a Boráros tér és az Erzsébet tér közötti, a Boráros tér felé pedig a Zrínyi utca és a Kálvin tér közötti megállókat.